Az osztrák szakember az Austrian Airlines karbantartási területéről érkezik, elődje, Thoralf Wagner pedig a Swissnél folytatja pályafutását.
Augusztus 1-jei hatállyal Johannes Rotter lesz a Lufthansa Technik Budapest új vezérigazgatója, aki Thoralf Wagnert váltja a pozícióban a cég közlése szerint.
Rotter több mint húsz évet töltött az Austrian Airlinesnál, ahol legutóbb a karbantartási terület vezetőjeként a légitársaság teljes Line és Base Maintenance szervezetét irányította, több mint 550 fős csapat élén.

Vezetőként meghatározó szerepet vállalt a repülőgép-karbantartási folyamatok digitalizációjában. Nevéhez fűződik többek között a karbantartási tabletek bevezetése, valamint az AMOS Line Maintenance Planner rendszer implementálása, amelyek hosszú távon is jelentős fejlesztéseket hoztak az Austrian Airlines üzemeltetési folyamataiban.
A légitársasági oldalon eltöltött hosszú évek után izgalmas szakmai kihívásként tekintek a „Technik” oldalon rám váró feladatokra – idézi a közlemény Johannes Rottert. „Már nagyon várom, hogy megismerhessem budapesti kollégáimat, és hogy a nagyobb repülőgép-karbantartási munkák során közösen építsük és fejlesszük a céget” – tette hozzá.
Amint korábban megírtuk, Thoralf Wagner a Swissnél folytatja karrierjét.
















