Október elsejétől könnyítések lesznek Kínában a hosszú távú járatoknál, megszűnik az, hogy eddig egy kínai városból egy kínai légitársaság közlekedhetett interkontinentális útvonalon. De a hatóságok az esetek egy részében meg fogják vizsgálni, hogy indokolt lehet-e egy újabb cég kérelme.
Lényegében megszűnik Kínában az „egy útvonal, egy légitársaság” elv, azaz hogy egy kínai városból csak egy kínai légitársaság indíthat hosszú távú járatot egy adott célállomásra. A flightglobal.com cikke szerint október elsejétől könnyítéseket vezetnek be a hatóságok.
A kínai polgári légiközlekedési hivatal közölte, hogy a 2009-ben bevezetett elvet most már felül kellett vizsgálni, mert a kínai piac olyan fejlődési szakaszba lépett.
Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, két nagy kínai légitársaságnál is jelentős flottabővítés lesz a következő években, és a neves CAPA elemzőcég szerint is markáns nemzetközi terjeszkedésbe kezdenek a jövőben a kínai légicégek.
A hatóságok az új eljárás szerint a nemzetközi útvonalakat két kategóriába sorolják majd: az elsőben nincs korlátozás, ezek olyanok, amelyeknél valamiféle nyitott égbolt egyezmény van érvényben.
A második kategóriában pedig megkülönböztetik a hosszú távú járatokat, tehát az Európa, Amerika, Óceánia, Afrika felé közlekedőket a többitől.
A változtatások után a hatóságok még azért megvizsgálják, hogy egy kínai légitársaság igénye az adott újabb hosszú távú járatra igazolható-e az utasforgalommal, segíti-e a gyűjtő-elosztó szerep fejlődését az adott kínai városban, milyen a szolgáltatás színvonala stb.
A módosítás a remények szerint segíti majd Peking kiemelt gyűjtő-elosztó szerepének növelését is, főként miután a jövő évben a fővárostól délre megnyílik az új Dahszing (Daxing) Nemzetközi Repülőtér.
Ennek átadása után ugyanis ide költözve a China Southern és a China Eastern is jelentősen bővíteni szeretné interkontinentális járathálózatát Pekingből. A meglévő, Peking-Capital reptéren az Air China szeretne a főszereplő maradni.
Az „egy útvonal, egy légitársaság” elvet azért vezették be annak idején, hogy az állami tulajdonú légitársaságok ne versenyezzenek egymással ugyanazokon az útvonalakon, csökkentve a profitabilitást.