Bővülhet a légi összeköttetés Kína és Magyarország között – mondta a kínai látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

Szijjártó Péter közölte, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a világ 7. legnagyobb légitársaságával, a China Eastern Air Holdinggal egy közvetlen repülőjárat indításáról Budapest és Sanghaj között.

A miniszter szerint a két ország kapcsolatának fejlődését a beruházások mellett a növekvő idegenforgalom is igazolja. Tavaly 230 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, ezért indokolt az összeköttetések bővítése – fogalmazott.

A Budapest Airport vezérigazgatója egy korábbi interjúban, melyről lapunk is beszámolt azt mondta, hogy járatfejlesztések fókusza a távol-keleti járatokra irányul, négy város van az üzemeltető célkeresztjében:
Bangkok, Szingapúr, Szöul és Sanghaj.

Forrás: China Eastern Airlines
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.