Az amerikai Lockheed Martinnal áll össze az Airbus azért, hogy elnyerje az amerikai légierő tankerekre kiírt pályázatát.
A Reuters értesülései szerint a felek a megállapodást kedden írták alá, és ezzel jó esélyeik vannak azon a tenderen, amit 2012-ben egyszer az Airbus már elbukott a Boeinggel szemben, amikor a BAE Systemsszel karöltve pályázott.
A tenderen az Airbus és a Boeing már többször megmérkőztek. Két Boeing vezető is börtönbe került az Egyesült Államokban a beszerzéssel kapcsolatban, mert megsértették az etikai kódex egyes rendelkezéseit, azaz befolyásolták a döntéshozatalt.
Az első kiírás még 2008-ban jelent meg, akkor az Airbus a Northrop Grummannal fogott össze, akkor nyertek is és 35 milliárd dollárból kifejlesztették az A330-asok alapuló MRTT légi utántöltő és szállító típust. A tendert viszont politikai okok miatt törölték.
Aztán 2011-ben fordult a kocka, és a Boeing elnyerte a légierő újból kiírt pályázatát. Ekkor született meg a 767-esen alapuló KC-46A program, összesen 179 ilyen gépet kellett volna leszállítani, de a Boeing késett a határidőkkek, ami 3 milliárd dollárjába került az amerikai gyártónak.
Most az Airbus ismét egy amerikai céggel fogott össze, hogy újra megpályázza a következő tendert, ezen a korábban kifejlesztett, A330-alapú MRTT-vel pályáznak, amelyet már 12 ország, köztük Ausztrália, Nagy-Britannia és Dél-Korea is rendszeresített és amely már most is képes a legtöbb amerikai vadászgép, így az F-35-ös kiszolgálására is.
Az Egyesült Államok összesen több mint 400 tankerrel rendelkezik, ezek teljes cseréjét szeretné a légierő megoldani az újabb tenderrel, amelynek része az úgynevezett fee-for-service szolgáltatás, vagyis egy mennyiségalapú elszámolási rendszer, illetve egy lopakodó tanker kifejlesztése is.