Az elmúlt időszak és a következő három év fejlesztéseiről számolt be a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egykori 1-es terminálján megrendezett workshopon a légitársaságok és az utazási szakma képviselőinek. A reptérüzemeltető az idei évre 15 millió köré várja az utasforgalmat, azonban a következő évekre a növekedés lassulását prognosztizálja.

Az elmúlt több mint tíz évben mintegy 160 milliárd forintot költött a Budapest Airport a repülőtér fejlesztésére, a beruházások legutóbbi eleme a nagyjából hatmilliárd forintból megvalósult B-móló. A kétemeletes épületszárnyon 10 új utashíd, és 27 beszállítókapu kapott helyet.

A 3-as terminál tervezési előkészületei zajlanak, egyelőre még a tervezésre sem írta ki a tendert a Budapest Airport. Az első ütem átadását 2021-ben tervezi a reptérüzemeltető, de az épület teljes funkcionalitását csak fokozatosan, az utasforgalom növekedésével nyeri majd el. Az épületrész a 2A termináltól a Vecsés felőli oldalon épül majd meg, a repülőtér-üzemeltető egy jövőbe mutató, a digitális kornak megfelelő terminált álmodott meg.

A fejlesztések fontos eleme volt az egyes pálya felújítása, a Budapest Airport várakozásai szerint a futópályához ezt követően 30 évig nem kell hozzányúlni.

A repülőtér a hetekben indította el a CargoCity fejlesztését, amely az áruszállító légitársaságok számára biztosít majd színvonalasabb szolgáltatást, raktárhelyiségekkel, logisztikai központtal és irodákkal. A létesítményhez két Boeing 747-es számára használható előtér is csatlakozik. Lesz állategészségügyi állomás is, tekintettel a Magyarországról induló élőállat-exportra.

Hirdetés

A Budapest Airport megkezdte a terminál parkoló területén, a 2020 második negyedévére felépülő, közvetlenül a 2A és 2B terminállal összekötött, 2460 autó parkolására alkalmas hatszintes parkolóház építését. Ebben az épületben kap helyet a parkoló ügyfélszolgálata, több elektromos töltőállomás, valamint az autóbérlős cégek parkolói és irodái is itt lesznek. A parkolóházban XXL méretű helyeket is kialakítanak, és a pillanatnyi igényeknek lesz változtatható, hogy az épületben hány szint és hely szolgál rövid-, illetve hosszú távú parkolásra.

Az építmény mögött marad még egy szabadtéri parkoló is, amelynek végében kap helyet majd a buszok ki- és beszállítására alkalmas terület.

Az építkezés ideje alatt a repülőtéri parkolási rend jelentősen megváltozott, amelyről korábbi cikkünkben már beszámoltunk.

A reptérüzemeltető tájékoztatása szerint az idén átadott repülőtéri Ibis Styles szálloda kihasználtsága remekül alakul, így gondolkodnak a hotel bővítésén.

A következő időszakban egy számjegyű növekedést vár a Budapest Airport

Forrás: Budapest Airport

A Budapest Airport utasforgalma 2017-ben meghaladta a 13 milliót, idén az érkező és induló utasok számát 15 millió közelébe várja az üzemeltető.

Az utasforgalom bővülése Prága, Varsó és Bécs növekedését is meghaladta az elmúlt időszakban, azonban a reptérüzemeltető a következő években a növekedés lassulását várja, százalékban kifejezve egy számjegyű bővüléssel számol.

A budapesti repülőtéren gyakorlatilag nincsenek átszálló utasok, a repülőtér utasforgalmát a pont-pont, azon belül is többségében a low-cost forgalom adja, amelyben nagy szerepe van Budapest turisztikai vonzerejének.

Forrás: Budapest Airport

A Budapest Airport a workshopon olyan új járatot, vagy járatsűrítést, amiről eddig nem lehetett tudni, nem jelentett be, de a szakemberek külön kiemelték a China Eastern légitársaságot, amely annak ellenére, hogy (még) nincs járata Budapestre, képviseltette magát az eseményen. Az egyelőre nem megerősített információk szerint a China Eastern Airlines 2019. június elejétől Airbus A330-as repülőgépekkel hetente többször köti majd össze közvetlen járattal Budapestet és Sanghajt.

A budapesti repülőtér 2018/19-es téli menetrendjének, valamint a 2019-es nyári menetrendjének eddig bejelentett újdonságairól itt lehet bővebben olvasni.

A reptérüzemeltető az új légitársaságok Ferihegyre csábításán és az új útvonalak megnyitásán túl nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a meglévő útvonalakon a légitársaságok sűrítsék a járatokat, vagy nagyobb repülőgépekkel bővítsék a kapacitást. Emellett arra ösztönzik a még csak szezonálisan üzemelő légitársaságokat, hogy egész évesre terjesszék ki járataikat.