A Norwegian Airbus A320neo-szerződésének törlése miatt jelentős mínuszba került az Airbus eladási statisztikája, miközben a Boeing fontos megrendeléseket gyűjtött.
Több mint két év után lett ismét pozitív a Boeing havi eladási mérlege a kereskedelmi típusok terén, miután a United Airlines nemrég bejelentett 737 MAX-megrendelése mellett a Singapore Airlines 787-esek helyetti 777X-re váltása is bekerült a könyvelésbe.
Ezzel egy időben 14 Dreamlinerrel kevesebbre van szerződése az amerikai gyártónak, emellett a Reuters szerint 32 darab 737 MAX-ot is töröltek a rendelési listából.
A Boeingnek sikerült ezen kívül megállapodnia 14 darab 737 MAX, valamint 4 darab 787-10-es és 1 darab 747-8-as eladásáról, de a vevők kiléte nem ismert, noha utóbbi nem az áru-, hanem az utasszállító változatra szól, amelyből évek óta egyet sem értékesített a vállalat.
A Boeing idei rendelésállománya február végén a lemondásokkal együtt számolva 29 példányon állt.
Az Airbus hosszú idő után mínusszal zárt, ennek oka az, hogy a csődvédelem alatt átalakuló Norwegian elállt 30 darab A321neo és 63 A320neo vételétől, illetve két A350-900-assal csökkent még a rendelésállomány.
Új megrendelésből egyetlen akadt, a kilétét szintén titkoló ügyfél 10 darab A320neót vásárolt, így az európai cég 2021-es (január-február) nettó rendelésállománya mínusz 81 darab volt február végén.
Az átadások terén viszont az Airbus jobban áll, mint amerikai versenytársa, de a különbség elhanyagolható, és mindegyikőjükre igaz, hogy szélestörzsű gépet nem, vagy alig néhányat tudtak csak átadni.
A Boeing két 777-300ER-t adott át, egyet az Aeroflotnak, egyet a Novis lízingcégnek, egy 767-es áruszállító a UPS-hez került. A légitársaságok emellett átvettek 18 darab, már elkészült 737 MAX-ot is.
Az Airbus átadott egy A350-900-ast az Air China számára, ezen kívül összesen 31 darab A220-as és A320-as családba tartozó gép gördült ki a gyártócsarnokaiból.
Az év eddigi részében, január elsejétől február végéig az Airbus 53, a Boeing 48 repülőgépet adott át üzemeltetésre.