Szinte teljesen új flottával vágna neki működésének az új Alitalia, a hírek szerint három típuscsalád változataiból vennének újonnan a gyártóktól, A220-asok és A320-asok mellett Boeing 787-eseket, reményeik szerint jelentős kedvezménnyel.

A Corriere della Sera olasz napilap információi szerint a leegyszerűsített és saját tulajdonú flotta üzemeltetése évente nagyjából 100 millió euróval kerülne kevesebbe, mint a mostanié. Emellett az alacsonyabb fogyasztás még további évi 200 milliós megtakarítást jelentene a visszaállamosított, új cégben újraindítandó légitársaságnak.

A lap névtelenséget kérő informátora szerint az Alitaliánál arra számítanak, hogy legalább 50 százalékos, de akár még nagyobb árengedménnyel meg tudnák venni a mostani válságos helyzetben a gépeket.

A hírek szerint a tárgyalásokat már az Airbus és a Boeing képviselőivel is megkezdte az új cég, az utóbbi meg is erősítette az erről szóló értesülést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A listaáron 91 millió euróba kerülő Airbus A320-asokat a szakértők szerint 40-45 millió euróért vennék meg, függően attól, hogy mely változatot kérik. A Dreamlinereket a források szerint részben azért választhatja a társaság, mert a típus bizonyos alkatrészeit a Leonardo cég Puglia tartománybeli üzeme gyártja. Az Alitalia e szerint a 8-as és 9-es variáns iránt is érdeklődik, ugyancsak 50 százalék körüli akciós áron.

Bár az Airbus beajánlotta az A330neót és az A350-est is, a Corriere informátorai szerint az európai gyártónak legalább 65-70 százalékos kedvezményt kellene adnia, hogy őt válassza a légitársaság.

A saját üzembentartói (AOC) engedéllyel működő Alitalia Cityliner jelenleg Embraerekkel repül, az átszervezés után ezeket váltanák ki az A220-asokkal, mivel például a kisebbik, 100-as variánst a várakozások szerint 73 helyett 36 millió euróért már megkaphatják.

Az Alitalia egyébként többféle Airbus és Boeing típust is üzemeltet, ezek átlagos életkora 13 év. Saját géppel szinte alig rendelkezik, így kérdés, hogyan tudnak megállapodni a lízingcégekkel, illetve a két gyártóval is dűlőre kell jutni az új gépek leszállításáról.