Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15972 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Átvette első Airbus A321LR gépét a német légierő

A nagy hatótávú, keskenytörzsű repülőgépet a Lufthansa Technik szerelte fel a szükséges rendszerekkel és speciális kabinberendezéssel.

Szakmai díjat kapott Madridban a HungaroControl

A nemzetközi légiforgalmi irányító szervezetek által alapított kitüntetéssel a koronavírus-világjárvány körülményeihez való gyors és hatékony alkalmazkodást ismerték el.

További 2200 járatát törli nyáron a Lufthansa

Júliusban és augusztusban újabb 2200, a frankfurti és a müncheni bázisairól közlekedő járatát törli a Lufthansa, létszámhiány miatt.

Először repült kizárólag alternatív üzemanyaggal H225-ös helikopter

Az Airbus Helicopters H225-öse úgy hajtott végre tesztutat, hogy mindkét Safran Makila 2 hajtóművét csak fenntartható forrásból származó üzemanyaggal (SAF) táplálták.

Háromnapos sztrájk kezdődött a Brussels Airlines-nál

A munkabeszüntetés legkevesebb 315 járatot, valamint 40 ezer utast érint, sajtóhírek szerint a pilóták, a légiutaskísérők és a földi kiszolgálók a létszámhiány miatt tiltakoznak így.

Három bázisáról indít járatokat Szaúd-Arábiába a Wizz Air

Bécsből, Rómából és Abu-Dzabiból indít járatokat Dammám repülőterére a Wizz Air ősztől, a légikikötő üzemeltetőjének közlése szerint.

Hibrid-elektromos légijárművekhez fejleszt energiaellátó rendszert a Rolls-Royce Magyarország

A Rolls-Royce magyar csapata is részt vesz a vállalat turbógenerátor-technológiájának fejlesztésében, amely egy új generációs, kisméretű gázturbinából, villamos generátorból és energiaátalakító egységből áll.

Balesetet szenvedett egy dominikai MD-82-es Miami repülőterén

Leszállás közben balesetet szenvedett és kigyulladt a dominikai Red Air légitársaság McDonnell-Douglas MD-82 típusú repülőgépe, a fedélzeten tartózkodó 140 ember közül hárman megsérültek.

Csatlakozik a Oneworld légiszövetséghez az Oman Air

Az ománi légitársaság várhatóan 2024-ben válik teljes jogú taggá, az integrációs folyamatot a Qatar Airways támogatja szponzori minőségben.

Pilot Recruitment Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Crew Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Duty Manager of Operations

Wizz Air Hungary Ltd.

Maintenance Planning Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

MOC Duty Engineer

Wizz Air Hungary Ltd.

Crew Controller

Wizz Air Hungary Ltd.

Először szállt le a Balatonon a hazai vízirepülést újraindító Aeroexpress gépe

Több mint nyolcvan év után először szállt le magyar lajstromban lévő vízirepülőgép a Keszthelyi-öbölben, az Aeroexpress amfíbiája hajtott végre teszteket.

Fejlesztéseit mutatta be a Madridban rendezett iparági kongresszuson a HungaroControl

Az innovatív rendszereknek komoly hasznát vehetik a légi navigációs szolgáltatók, főleg a gyorsuló ütemben visszarendeződő forgalom okozta kihívások miatt.

Szabad A320neo gyártási slotokra csapott le az Easyjet

A brit fapados 56 darabbal növeli a típuscsaládra szóló megrendelésállományát, emellett a meglévő A320neo-szerződéseiből 18 példányt A321neóra vált.

GSE Driver – Sofőr

Gastland Flight Catering Kft.

A brüsszeli repülőtérről induló összes járatot törölték sztrájk miatt

A belga közlekedési dolgozók általános sztrájkjában résztvevő biztonsági személyzet jelentős részének munkabeszüntetése miatt hétfőn nem indulnak járatok Zaventemről, de fennakadások várhatók Charleroi-n is.

Egy évet késik és Pratt & Whitney hajtóművel érkezik a D328eco

A prototípus összeszerelése a következő hónapokban kezdődik a gyártó új lipcsei üzemében.

Történetének legjobb eredményét érte el tavaly a Qatar Airways

A járvány kezdete óta a dohai cég lett a legnyereségesebb a világ légitársaságai között, miután rekordmértékű profitot ért el.

A Ryanair utasainak kevesebb mint 3 százaléka törölte foglalását az extraprofit-adó miatt

A légitársaság a Magyar Nemzet cikkében megjelent hamis állításokra reagált.

Legyél te a repülőgép-karbantartás karmestere!

A szakmai tudásod már megvan. Készen állsz arra, hogy a következő szintre lépj? Az Aeroplex most olyan tapasztalt, EASA Part-66 B1/B2 repülőgép-szerelőket és -műszerészeket keres Check Supervisor vezetőképző programjába, akik készek nagyobb felelősséget vállalni, és a karbantartási projektek irányítói szerepébe lépni. A jelentkezés augusztus 15-ig nyitva áll.
Hirdetés