AIRportal.hu
Bérelt gépekkel növel kapacitást a LOT és a CSA, új 777-es az Austriannél
A LOT a román Blue Air Boeing 737-800-as repülőgépét veszi bérbe októberig, a CSA pedig két Airbus A321-essel erősít, az AUA pedig egy újabb 777-est állít forgalomba.
Tíz ember jelentette be Heathrow 80 ezer zajpanaszának felét
Összesen 78 794 darab panaszt kapott a Heathrow repülőtér üzemeltetője 2017-ben a repülőtér és a le- és felszálló repülőgépek okozta zajra, ennek több mint fele tíz ember nevéhez köthető.
A mesterséges intelligenciát hívja segítségül a KLM
Annyira sok kérdést tesznek fel az utasok és ügyfelek a KLM ügyfélszolgálatának a közösségi médiában és az egyéb chat alkalmazásokban, hogy a cég kénytelen az egyszerűbb kérdések megválaszolását robotokra (vagy más néven chatbotokra) bízni.
Több rekordot is megdöntött 2017-ben a Budapest Airport
A 13,1 milliós utasforgalom mellett a kiszolgált légi teheráru mennyisége is rekordot döntött: több, mint 127 000 tonna érkezett vagy indult légi úton.
Rekordot döntött a Wizz Air: 28 millió utas és 24%-os növekedés 2017-ben
2017-ben a Wizz Air több mint 28 millió utast szállított, magyarországi járatain 4,4 millióan repültek, a cég flottájához 14 darab vadonatúj repülőgép csatlakozott.
Kicsúszott a futópályáról a UPS MD-11F gépe Kazahsztánban
Lecsúszott a futópályáról a UPS Airlines MD-11-es áruszállító repülőgépe a kazahsztáni Almaty repülőterén.
Légiutaskísérőket keres a szupertitkos Janet Airlines
Légiutaskísérőket keres az 51-es körzetbe szupertitkos ingajáratokat teljesítő JANET Airlines Boeing 737-600-asaira, a munka teljesen szokványos, de a jelölteket elég komolyan szűrik.
Újabb incidens: rossz futópályára akart leszállni egy 737-es San Francisco-ban
A repülőgép körülbelül egy tengeri mérföldre volt a futópálya küszöbétől, amikor a légiforgalmi irányító észlelte, hogy a mexikói repülőgép a 28R futópálya helyett a 28L pályára helyezkedett be és átstartolásra utasította.
Hétfőtől változnak meg a Ryanair kézipoggyász szabályai
Hétfőtől, vagyis 2018. január 15-től lépteti életbe a Ryanair a kézipoggyászokra vonatkozó új, szigorúbb szabályzatát.
A légi szállítás jövőjének előhírnöke lehet a Boeing önvezető oktokoptere
Új, elektromos meghajtású, teljes mértékben önműködő oktokopter prototípusát mutatta be a Boeing, mely több mint 220 kilogramm tömegű áru szállítására is képes.
Balesetet szenvedett egy LOT Q400-as Varsóban
Csukott orrfutóval szállt le szerda este a LOT lengyel légitársaság egyik Bombardier Q400-as turbólégcsavaros repülőgépe Varsóban.
Turkish Airlines: Gyertyafényes vacsora utazómagasságon
A Turkish Airlines videójában bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen utazási élményt, kényelmet és kiszolgálást élvezhetnek a business class repülőjegyet váltó utasok a légitársaság hosszútávú járatainak fedélzetén.
Ha lenne kínai vevő, az A380-as gyártását is Kínába vinné az Airbus
Közel 200 darabos A320neo megrendelésről állapodott meg Kínában az Airbus, a gyártó növeli a tiencsini üzemének teljesítményét, A380-as eladások reményében az óriásgép gyártásának egyes részeit is kiszervezné Kínába.
Mostantól már meg lehet szállni a budapesti reptéren (legálisan is)
A frissen elkészült ibis Styles Budapest Airport Hotel csupán 18 hónappal az alapkőletétel után, 2018. január 3-tól már fogadja is a vendégeket.
Rekordmennyiségű repülőgépet adott át a Boeing 2017-ben
Az eredményhez nagyban hozzájárult, hogy a legnépszerűbb típus, a keskenytörzsű 737-es gyártási rátáját havi 47-re emelték, a gépből 2017-ben így 529 készült el.
Repült a Travel Service első Boeing 737 MAX 8-as gépe
Végrehajtotta első felszállását a Travel Service (Smartwings) első új generációs hajtóművekkel felszerelt keskenytörzsű repülőgépe, mely a tervek szerint január végén érkezik meg Prágába.
Hivatalos: Szélestörzsű repülőgép a Qatar Airways budapesti járatán
Az Airbus A330-as géptípus menetrendbe állítása több mint 53 %-os kapacitásnövekedést jelent a jelenlegi napi két A320-as járat kapacitásához viszonyítva.
Beluga XL: Elkészült az első, már gyártósoron a második
Megkezdte a második Beluga XL gyártását az Airbus, miután az első példány strukturális összeszerelésével elkészült a toulouse-i üzem.
Júniusban nyitja meg bécsi bázisát a Wizz Air
Egy Airbus A320 típusú repülőgéppel nyitja meg bécsi bázisát a Wizz Air, amelyet két további Airbus A321 követ novemberben. 2018-ban a Wizz Air 450 000 ülőhelyet kínál ausztriai járatain, az év végére már heti 69 járatot indítva a bécsi repülőtérről.
Bécsben nyitja meg legújabb bázisát a Wizz Air
A magyar kötődésű low-cost légitársaság egyelőre egy darab repülőgépét helyezi az osztrák főváros repülőterére.
Budapesten szakította meg útját az Emirates Dubaj – Boston járata
Budapesten szakította meg útját az Emirates EK 237-es számú, Dubajból Bostonba közlekedő járata utasrosszullét miatt.
Itt is lesz egy kis papírmunka
A 787-es, melyre az utashíd még rá volt csatlakoztatva néhány métert hátragurult, így a nyitott állapotban lévő ajtó leszakadt.
Naplemente egy Travel Service 737-es pilótafülkéjéből
Élet 25.000 lábon, ahogy egy Travel Service Hungary pilóta látta egy rövid Budapest-Prága útvonalon. Csak dőlj hátra és élvezd a kilátást!
Jetblastban gazdag új évet kívánt a TUI 757-ese Skiathoson!
Jetblastban gazdag új évet kívánt a TUI 757-ese Skiathoson - szerintünk sikerült.
Így szálltak le a repülőgépek az év első nagy szélviharában
Január 3-án érte el az év első nagy, Elanor névre keresztelt vihara az Egyesült Királyság területét.







































