Mindkét nagy repülőgépgyártó felé gesztust gyakorol az amerikai Delta Air Lines, az európai vállalatnak a hidrogénhajtás kifejlesztésében nyújt segítséget, a Boeinggel viszont a hírek szerint 737-esek beszerzéséről tárgyal.

Az új gépek vásárlásának szándékáról saját forrásaira hivatkozva számolt be a Reuters, információk szerint a legnagyobb, 10-es verziójú 737 MAX-ok is a tárgyalások részét képezik. A mintegy száz példány vételével kapcsolatos egyeztetések előrehaladott állapotban vannak, de egyezség még nem született.

A Boeing számára azért lenne mérföldkő ez a megállapodás, mert a három nagy amerikai légitársaság közül eddig csak a Delta nem rendelt még a 737 MAX típusból, főként Airbusokat használ.

Illusztráció. (Forrás: Delta Air Lines)

Ha sikerül megállapodni, akkor a bejelentés áprilisban várható.

Eközben a Delta arról adott hírt, hogy az Airbus mérnökeivel együtt dolgoznak a hidrogén alapú meghajtás kifejlesztésén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Flight to net zero elnevezésű kezdeményezésben az amerikai cég azért vesz részt, mert meglátása szerint megvan benne a potenciál arra, hogy releváns választ adjon a karbonsemleges repüléssel kapcsolatos kérdésekre.

A közelmúltban aláírt együttműködési szándéknyilatkozat alapján a Delta segít majd meghatározni a repülőgépek pontos műszaki specifikációját, az általuk lefedni képes útvonal-hálózatot, a várható üzemeltetési költséget, valamint a többi gép közé integrálásának lehetőségét is.

Emellett a Delta szakemberei a hidrogénhajtásra való átállás légitársasági költség- és infrastrukturális vonzatait is elemezni fogják.