A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) vezetője azt mondta, hogy hibát követett el a szervezet a Boeing 737 MAX engedélyeztetése során, ahogy korábban a repülőgépgyártó is elismerte, hibáztak a típusváltozat tervezéskor.

Fotó: FAA

Steve Dickson, az FAA tavaly kinevezett vezetője az Egyesült Államok szenátusának kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatásán beszélt erről a Reuters tudósítása szerint.

A két halálos légikatasztrófában is érintett Boeing 737 MAX tervezésével és jóváhagyásával kapcsolatban Dennis Muilenburg, a Boeing korábbi vezetője már tanúskodott ugyanezen bizottság előtt, az FAA képviselőjét pedig most hallgatta meg a testület.

A hatóság vezetője először csak annyit mondott, voltak hibák, majd kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy a gyártó a tervezésnél, az FAA pedig a gép vizsgálatánál vétett hibákat.

„Nem értettük meg a repülésirányító rendszerben végrehajtott módosítások minden következményét” – mondta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek a rendszernek a része az az átesésvédelemért felelős szoftver is (MCAS), amelynek hibája jelentős mértékben hozzájárult a Lion Air 610-es, és az Ethiopian 302-es járatának lezuhanásához a vizsgálatok szerint.

A bizottság tagjai annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a hatóság megpróbálta hátráltatni a testület által indított vizsgálatot, amire Dickson azt felelte: mindenben támogatja az ügy feltárásának folyamatát, és visszautasítja, hogy az FAA ne hallgatott volna külső tanácsokra.

Az ülés után a hatóság közölte, több mint 7400 oldalnyi dokumentumot juttattak már el a bizottsághoz. A Boeing nem kívánta kommentálni Dickson állításait.

Dennis Mulienburg tavaly októberben vett részt a bizottság ülésén, és akkor beismerte, hogy a gyártó hibázott a MAX fejlesztésekor.

“Tanultunk és folyamatosan tanulunk ezekből a balesetekből. Tudjuk, hogy hibát követtünk el, és valamit rosszul csináltunk” – mondta akkor.

A Boeing azóta távozott vezetője elismerte azt is, hogy hibáztak, amikor nem adtak megfelelő tájékoztatást a pilótáknak az MCAS-rendszerről a balesetek előtt.

Ugyanígy hibaként jellemezte az MCAS-hoz kapcsolódva az állásszög-jeladók eltérő értékeire utaló figyelmeztetés opcióssá tételét, mivel ez a funkció a 737-esek MAX-ot megelőző változatán, a Next Generation szérián alapfelszerelésként volt elérhető.

A meghallgatásra egy nappal az után került sor, hogy a kereskedelmi bizottság módosító javaslatot nyújtott be, amelynek elfogadása esetén az FAA-nek nagyobb hatásköre lenne a repülőgépek vizsgálatára. Ezzel annak is elejét szeretnék venni, hogy akár a Boeing, akár más repülőgépgyártó jogtalanul beleavatkozhasson az engedélyeztetési eljárásba.

Mint ismert, tavaly már felmerült, hogy módosítani kellene a légialkalmassági eljárásokon, erre kérte a szervezetet Elaine Chao közlekedési miniszter is.

Ugyanis nem sokkal a 737 MAX légialkalmassági engedélyének visszavonása után nyilvánosságra került, hogy a Boeing saját maga véleményezte a hibás átesésvédelmi rendszert, sőt az FAA egyre több olyan feladatot adott át a gyártónak, amit magának kellett volna elvégeznie, mert nem volt erre sem anyagi, sem humánerőforrása.