Dubaj és Budapest között indít közvetlen járatot szeptember végétől a Flydubai.

A dubaji központú, low-cost modellben működő légitársaság közölte: a Dubaji Nemzetközi Repülőtér (DXB) 3-as terminálja és Budapest között szeptember 30-tól közlekedik, hetente négy alkalommal.

A járatok a keddi, csütörtöki, pénteki és szombati napokon közlekednek majd, az Emirates légitársasággal kódmegosztásos rendszerben.

Ennek köszönhetően az utasok könnyen és egy repülőjeggyel szállhatnak át Dubajban az Emirates hálózatára. Mindemellett az Emirates budapesti járatai július eleje és október vége között hetente négyszer közlekednek, a téli menetrend kezdetétől pedig heti ötször a foglalási rendszerek mostani adatai szerint.

Az FZ 1407-es járatok 17:35-kor indulnak Dubajból és 21:30-kor szállnak le Budapesten, majd 23:30-kor szállnak fel Ferihegyről FZ 1408-as járatszámmal, és másnap 07:05-kor érkeznek vissza Dubajba, helyi idők szerint. A menetrend szerinti út idefelé 5 óra 55 perc, visszafelé 5 óra 35 perc.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Flydubai

Az új kínálattal nemcsak a kapacitás bővül a két város között, hanem az esti órákban Dubajból induló és a reggeli órákban oda visszaérkező járatokkal rövidíthető az átszállási időt számos Emirates-útvonal esetében.

Amint korábban megírtuk, a Flydubai eredetileg 2019. június 27-től tervezte a budapesti járatok beindítását, de 2019 májusának végén a cég október 1-re halasztotta el a járatnyitást a Boeing 737 MAX típus repülési tilalma miatt, majd 2019 júliusának végén hivatalosan is bejelentette, hogy határozatlan időre elnapolták a tervet. A Boeing 737 MAX típus repülési tilalmát az USA-ban tavaly év végén oldották fel, Európában pedig 2021. január végén. A Flydubai az idei első negyedévben kezdte újra forgalomba állítani a Boeing 737 MAX gépeit.

A légitársaság bejelentette azt is, hogy szeptember 24-től a szlovén fővárosba, Ljubljanába szintén közlekednek majd a járatai, hetente három alkalommal.