Címke: európai légiközlekedés
Vészforgatókönyvön dolgozik a Lufthansa, bajban a Boeing fő beszállítója
B terven dolgozik a Lufthansa az állami mentőcsomag ügyében, és miközben inkább hálózatot bővítenek a légicégek Európában, nem frekvenciát, szakmai szervezetek környezetbarát újraindulásért lobbiznak.
HungaroControl: a légitársaságokon múlik, hogy javulnak-e a forgalmi előrejelzések
A légiforgalmi szolgálatok jobban fel tudnának készülni a kapacitás változásaira, ha a légitársaságok a jelenleginél aktívabban előrejeleznék saját teljesítményüket - mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az AIRportal.hu-nak.
Elemzők: jövőre kapacitáscunami okoz majd gondot Európának
Jövőre az egyébként túlkapacitástól szenvedő európai légiközlekedés még nagyobb lökést kap, miután beindulnak a Boeing 737 MAX-ek átadásai, számítások szerint kétszer annyi keskenytörzsűt vesznek majd át az európai légicégek, mint idén.
IATA: az Európai Bizottság prioritásai között kellene lenni a légiközlekedés problémáinak
A Egységes Európai Égbolt (SES) bevezetését és a repülőterek kapacitásproblémáinak megoldását sürgetik a légitársaságok az egyre súlyosabb kapacitáshiánnyal küzdő Európában.
Időt adott Európának az USA a gépbérlések ügyében
Elhárult a veszély, hogy megtiltják a wet lease konstrukciókat, a jó ideje halogató unió augusztus végéig kapott haladékot, hogy hatályba léptesse a megállapodást az Egyesült Államokkal.
Kicsi, de erős: a Luxair nem adja fel a harcot
A luxemburgi, többségi állami tulajdonú légitársaság bár veszteséges, vizsgálja a géppark fiatalításának és bővítésének lehetőségeit, viszont befektetőt és szövetségi tagságot nem keres az európai árverseny közepette sem.
Repülőjegy-kartell gyanúja miatt vizsgálódik az EU
Az Európai Bizottság eljárást indított, mert a gyanú szerint az Amadeus és a Sabre versenykorlátozó megállapodásokkal torzítják a piacot.
Akbar Al Baker: Európa nem tudja növelni versenyképességét
Akbar Al Baker rendkívüli szkepticizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Európa képes lesz-e végrehajtani azokat a változtatásokat, amelyek versenyképességének megőrzése érdekében meg kell hoznia.
IATA: 160 millió utas ragadhat a földön, ha nem javulnak a feltételek
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint 160 millió utas ragadhat a földön, mert a kapacitáshiány miatt nem indulhat el a gépük.
IATA: Európa legnagyobb baja a túlzsúfoltság
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) európai alelnöke szerint Európa legnagyobb baja, hogy a repülőterei és légi útvonalai már most túlzsúfoltak, a megoldás pedig koránt sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.
Amikor gyorsabb a vonat és még a busz is a repülőnél
London-Párizs, Milánó-Róma, Madrid-Barcelona: mintegy harminc olyan népszerű útvonal van Európában, amelyen egy kutatás szerint mindent egybevetve előbb odaérünk vonattal, néhánynál még busszal is, mint ha repülőre ülnénk.
Brexit: El akarja kerülni az EU a légi közlekedés zavarát
Mielőbb tárgyalni kell a légi közlekedés ügyéről az Egyesült Királysággal Donald Tusk az európai tanács elnöke szerint, mert el kell kerülni a fennakadásokat.
IATA: a konszolidáció javíthatja a jövedelemzőséget Európában
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az európai légiipar konszolidációja még évekig tarthat, és végső soron a jövedelmezőséget javítja majd. A két folyamat során azonban az európai légiipar szerkezete is változásra van ítélve.
Nem lesz nyitott égbolt az EU és Brazília között
Kihátrál az unióval kötendő Nyitott Égbolt-egyezményből Brazília, mert nem kap 5. szabadságjogot Ázsia felé, ám az USA megadja ezt a dél-amerikai országnak.
Alacsony kiszolgálási díj és eltörölt reptéri adó kell Európának
Alacsonyabb és átláthatóbb reptéri díjakra, a sztrájkok kiszámíthatóbbá tételére, és a kormányok által kivetett reptéri adók eltörlésére van szüksége az európai légiközlekedésnek.