Címlap Címkék Ferihegy

Címke: Ferihegy

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

Nem érte el az 1 milliót az utasok száma novemberben Ferihegyen

Kevesebb mint egymillióan fordultak meg novemberben a Liszt Ferenc reptéren, a cargo mennyisége meghaladta a 17,6 ezer tonnát.

December közepétől két hónapra újra közlekedik a Budapest-Kolozsvár járat

Az Aeroexpress Regional december 16-án újraindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait, amelyek február 15-ig elérhetők lesznek.

Újraindítja Belgrád és Budapest közötti járatát az Air Serbia márciustól

Március 13-tól ismét repül a szerb és a magyar főváros között az Air Serbia, a légitársaság fokozatosan heti 17-re emeli majd a járatok számát.

Új mobiltöltő pontok és javuló utaselégedettség Ferihegyen

A 2-es terminál földi oldalán mobiltöltőket helyezett ki a Budapest Airport, a reptér a negyedéves utaselégedettségi felmérés 5-ös skáláján 4,11 pontot ért el, eközben viszont a forgalom visszaépülése megtorpant.

Konténerdepó nyílt a budapesti repülőtéren

Harmincezer négyzetméteres, akár 2800 TEU konténer tárolására alkalmas depót nyitott a Mahart Container Center a légikikötőben, ezzel egy lépéssel közelebb kerül az intermodális csomóponti szerephez.

Meghaladta a 40 milliót a Wizz Air budapesti induló utasainak száma

A Wizz Air első járata 2004. június 24-én szállt fel Budapestről London-Luton felé, a légitársaság közlése szerint mostanra már meghaladta a 40 milliót a Liszt Ferenc reptérről induló utasainak száma. 

Mégsem indul újra jövő nyáron a LOT Budapest – New York járata

A LOT lengyel légitársaság foglalási rendszeréből eltűntek a jövő nyárra tervezett Budapest-New York járatok, a foglalással rendelkező utasoknak varsói átszállást ajánlanak.

Már több mint tízmillió utas és 160 ezer tonna áru fordult meg idén Budapesten

Októberben újból egymillió felett volt az utasok száma a Liszt Ferenc légikikötőben, a cargo mennyisége pedig meghaladta a 17 ezer tonnát.

Elindult a téli menetrend, 106 úti cél érhető el Budapestről

A nemrég nyilvánossá vált két kínai úti céllal is bővült a Liszt Ferenc reptér kínálata a téli menetrendi időszakra, de több nagy légitársaság is csökkentette a járatszámait a tervezetthez képest.

Újabb kínai útvonal kerül vissza a budapesti kínálatba

November 18-án járatokat indít az Air China Csungking és Budapest között, A330-as gépei hetente egyszer járnak majd.

Újraindulnak a közvetlen járatok Sanghaj és Budapest között

Újraindítja közvetlen, menetrend szerinti utasszállító járatait a Shanghai Airlines a Sanghaj-Putung repülőtér és Budapest között november 11-én.

December 22-től már hetente háromszor repül Budapestre a Korean Air

Alig két héttel a nyitójáratot követően a Korean Air bejelentette: nemsokára heti háromra bővíti járatait a Szöul és Budapest közötti útvonalon.

Már fogadja az utasokat a 2B terminál tranzitterületének terasza

A budapesti reptéren a nem-schengeni övezetbe tartó, a biztonsági és útlevél-ellenőrzésen átesett utasokat is várja kilátó- és dohányzóterasz.

Elismerést kapott a budapesti reptér Greeanairport programja

Kiadta első, a 2021-es évről szóló fenntarthatósági jelentését a Budapest Airport, a cég Greeanairport programja pedig Effekt 2030 díjban részesült.

Sűríti járatait Budapest és Tel-Aviv között a Wizz Air

Növeli járatai számát a Budapest–Tel-Aviv útvonalon a Wizz Air, október 13-tól hetente 12 helyett 14 járat indul.

Idén eddig már 9 millió utas fordult meg a budapesti reptéren

Szeptemberben csaknem 1,2 millió utast regisztráltak a Liszt Ferenc légikikötőben, a cargo mennyisége pedig ismét meghaladta a 15 ezer tonnát.

Rendkívüli béremelést kapnak a Budapest Airport dolgozói

A BUD-csoport munkavállalói már jövő hónapban 10 százalékkal több fizetést kapnak, miután megegyezés született a szakszervezeti tagokkal.

Megérkezett Szöulból Budapestre a Korean Air első utasszállító járata

Dél-Korea nemzeti légitársasága kezdetben heti egy, majd a téli menetrendtől hetente két alkalommal repül Szöul és Budapest között Boeing 787-9-es gépeivel.

Tavaszra halasztja budapesti járatait a román Air Connect

A meghirdetett október 15. helyett csak a jövő nyári menetrend kezdetétől indulnak az Air Connect Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járatai a legfrissebb tervek szerint.

Több mint száz úti céllal várja idén télen az utasokat a budapesti reptér

A téli menetrendben 34 légitársasággal 104 úti cél lesz elérhető a Liszt Ferenc reptérről, az üzemeltető mintegy 12 millió utast vár idén, a legforgalmasabb útvonalaknál pedig átrendeződés történt.

Nem zárja be budapesti bázisát a Ryanair

Semmi újat nem jelentett be Michael O’Leary Budapesten tartott keddi sajtótájékoztatóján, de megerősítette, hogy télen 8 itteni útvonalukat bezárják, és 7 további viszonylaton csökkentik a járatszámot.

Közel 1,3 millió utas és 15 ezer tonna áru fordult meg augusztusban Ferihegyen

A járvány előtti utasszám 80 százalékát hozta a nyár utolsó hónapjában a Liszt Ferenc repülőtér, ahol a kezelt légiáru mennyisége újra 15 ezer tonna fölé került.

Visszavonulót fújhat télre Magyarországon a Ryanair

A téli útvonalbezárások és kapacitáscsökkentések szokásosak a Ryanairnél, az athéni, brüsszeli és zágrábi bázisbezárásokat már bejelentette, flottája mintegy 10 százalékát ilyenkor amúgy is leállítja a cég, így bármit is közöl O'Leary kedden Budapesten, nagy meglepetést nem fog okozni.

Budapest Airport: A kormány zöld jelzésére vár az 1. Terminál megnyitásához szükséges bővítés elindítása

Az idei első félévben már 5,3 milliárd forintot fordított az üzemeltető különböző infrastrukturális fejlesztésekre, és zajlanak a továbbiak előkészületei.

Tizedszer vették birtokba a futók a reptéri betont, ezúttal naplementében

A repülőtér-üzemeltető Runway Run futóversenyének többmillió forintos bevételét idén is jótékony célra fordítja.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Planning Officer

Skyways Technics

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »