Címlap Címkék Ferihegy

Címke: Ferihegy

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

13,1 millió utas volt tavaly Ferihegyen

13,1 millió utast kezelt 2017-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ez 14,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Hivatalos: Szélestörzsű repülőgép a Qatar Airways budapesti járatán

Az Airbus A330-as géptípus menetrendbe állítása több mint 53 %-os kapacitásnövekedést jelent a jelenlegi napi két A320-as járat kapacitásához viszonyítva.

Budapesti járatot nyit az AirBridgeCargo Airlines

Az áruszállító légitársaság Boeing 747-8F repülőgépei hetente két alkalommal szállnak majd le Ferihegyen.

Szélestörzsű repülőgépre vált budapesti járatán a Qatar Airways

A Qatar Airways Airbus A330-as repülőgépekkel repüli a QR 199/200 számú járatait 2018. augusztus 1. és a 2018-as nyári menetrendi időszak vége, 2018. október 27. között.

Napi öt LOT-járat Varsóba március végétől

Jövő év március végétől immár naponta ötször lehet eljutni Budapestről Varsóba a LOT lengyel légitársaság gépeivel, az új járat elsősorban a Távol-Keletre igyekvőknek jelent versenyképes átszállási lehetőséget.

Már Frankfurt és Berlin is elérhető Wizz Airrel Budapestről

A napokban elindította legújabb budapesti útvonalait a Wizz Air, amelyek napi rendszerességgel közlekednek Frankfurt Nemzetközi Repülőterére, illetve Berlinbe.

Szalonikibe indít járatot a Ryanair Budapestről

2018-as nyári menetrendben járatot indít Budapest és Szaloniki között a Ryanair.

Javította a vezeték nélküli internet elérhetőségét a Budapest Airport

A Budapest Airport a korábbinál is jobb lefedettséget és jelerősséget ígér az új rendszerrel, amely a korábbi kapacitás többszörösét nyújtja a wifis eszközöket használó utasoknak.

Finnair: érkezik a harmadik napi járat Budapestre a nyári menetrendben

A finn légitársaság a nyári menetrendi időszakban indít a meglévő két napi járat mellé egy újabb, naponta közlekedő járatot, mellyel az USA irányába közlekedő utasok számára kínál kedvezőbb csatlakozásokat.

Meghaladta a 12 milliót a Budapest Airport utasforgalma

Novemberben 1 025 501 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, ezzel a repülőtér éves utasforgalma november végéig meghaladta a 12 millió főt.

BUD cargo: kínai légiáru elosztó központ lehet Budapest

A Kínából légi úton érkező, elsősorban e-kereskedelmi áruk elosztó központjává válhat Budapest – ennek első lépcsőjéről írtak alá ma megállapodást.

Dél-Koreai diszkont légitársaság indítana járatokat Budapestre

Közép-Kelet Európába repülne a dél-koreai Jin Air. A diszkont légitársaság 2019-től Budapestre és Zágrábba nyithat járatokat Szöulból, majd egy évvel később elindítanák a bukaresti és belgrádi járataikat is.

Forgalomkorlátozások várhatók a reptérre vezető utakon

A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, így a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és a belvárosban is vasárnaptól szerdáig.

11 millió felett a Budapest Airport utasforgalma az év első tíz hónapjában

1 193 412 utas fordult meg Ferihegyen októberben, ez 13,4 százalékos növekedést jelent előző év tizedik hónapjához képest.

Bokréta ünnepség a repülőtéren: már a tetőszintnél tart az új utasmóló

Alig nyolc hónappal az építési munkák megkezdése után máris elérte a legfelső szintet az új, 2B oldali utasmóló (Pier B) fejlesztése.

Jövőre hat Lufthansa-járat közlekedik Frankfurt és Budapest között naponta

November végétől a téli időszakban négyről ötre, a 2018-as nyári menetrendben pedig ötről hatra emeli naponta közlekedő Frankfurt - Budapest - Frankfurt járatainak számát a Lufthansa.

Megnyílt a DHL Express új ferihegyi központja

A létesítmény teljes területe 13 000 négyzetméter, amely egy irodaépületből, egy 6000 négyzetméteres raktárból és egy 4 500 négyzetméteres munkaterületből áll.

Casablanca és Budapest között nyithat járatot a Royal Air Maroc

Casablanca és Budapest között indíthat járatokat jövőre a Royal Air Maroc a tárgyalások már folyamatban vannak

Elindult a Ryanair új járata Budapestről Marokkóba

Október 30-án köszöntötte a Budapest Airport a Ryanair új, Budapestről Marrákesbe induló járatát, ami az első, egész évben üzemelő közvetlen légi összeköttetés a magyar főváros és a marokkói nagyváros között.

Tervszerűen halad LOT amerikai járatainak töltése, jöhetnek a magyar stewardessek

A korábbi terveknek megfelelően halad a LOT Budapestről Észak-Amerikába tartó járatainak töltése, a légiutas-kísérők felvételét már megkezdték, és folyamatosan vizsgálják új útvonalak megnyitását - mondta Adrian Kubicki szóvivő az AIRportalnak.

Spottereknek mondott köszönetet a repülőtér

A Budapest Airport képviselője köszönetet nyilvánított annak a három repülőgépfotósnak, akik a szeptember végén felszállás közben defektet kapott Ryanair repülőgépét látták és az esetet jelentették a repülőtérnek.

Miniszteri elismerésben részesült a Budapest Airport vezérigazgatója

Magas elismerésben részesítette a budapesti repülőtér fejlesztéseit és a munkahelyteremtést a köztársaság napja alkalmából a nemzetgazdasági miniszter.

Kapacitást bővít budapesti járatán az airBaltic

A 2018-as nyári menetrend kezdetétől Q400-asok helyett új generációs, 145 fős Bombardier CS300-as jetek közlekednek hetente háromszor Riga és Budapest között.

Athénba indít új járatot a Wizz Air Budapestről

A legújabb WIZZ-járat március 25-től közlekedik kezdetben hetente négy indulással, majd szeptembertől naponta.

A nyári utasforgalmi rekordok után erős szeptember Ferihegyen

Az év első kilenc hónapjában a repülőtér utasainak száma kis híján elérte a tíz milliót, egészen pontosan 9 882 286 utas fordult meg Ferihegyen.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »