Címke: kapacitáscsökkentés
Visszavágja kapacitásait Berlinben és Varsóban a Ryanair
Ősztől ötödével kevesebb járatot kínál a német fővárosból az ír fapados, és a lengyel főváros másodlagos repterén is csökkenti repülőgépei számát a nagy költségekre hivatkozva, Charleroi-n és Londonban viszont bővít.
Időszakosan csökkenti Budapest és Szöul közötti járatai számát a LOT
A heti négy helyett csak három járatot üzemeltet a dél-koreai és a magyar főváros között a lengyel légitársaság június 3. és július 21. között.
Elvesztette amszterdami résidőit a Jetblue
Az amerikai légitársaság a 2024-es nyári menetrendben nem folytathatja járatai üzemeltetését a Schiphol reptéren a forgalomkorlátozás miatt, ezért a cég a KLM szankcionálását is kezdeményezte.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A légiforgalmi irányítók körében előforduló megbetegedések miatt naponta maximum 800 gépmozgást kezel a dél-londoni repülőtér ezen a héten, ezért számos járatot töröltek a légitársaságok.
Megfellebbezik a légitársaságok a schipholi korlátozásokat jóváhagyó bírósági döntést
Több légitársaság és iparági szervezet közös fellebbezést nyújt be az amszterdami fellebbviteli bírósághoz a Schiphol repülőtér forgalmának csökkentéséről született korábbi ítélet ellen.
Mégis korlátozhatja a járatok számát Schipholon a holland kormány
Az amszterdami fellebbviteli bíróság pénteki döntése szerint a holland kormány mégis lecsökkentheti az éves gépmozgások számát Schipholon, a reptérüzemeltető elfogadja a döntést, a KLM csalódottságának adott hangot.
Bíróságon támadják a légitársaságok az amszterdami reptéri korlátozást
A KLM mellett több más légitársaság és szakmai szervezet is vitatja a holland kormány döntését Schiphol forgalmának drasztikus korlátozásáról.
A téli menetrendjét is megnyirbálja a British és a Lufthansa
A brit és a német légitársaság további járatokat kénytelen törölni a munkaerőhiány miatt az őszi időszakban és az október végén kezdődő téli menetrendben is, a változások budapesti járatokat is érintenek.
Nyárra visszafogja kapacitásait és nyereséget vár a Wizz Air
Júliustól szeptemberig a tervezetthez képest öt százalékkal kisebb kapacitást kínál a Wizz Air ott, ahol nagyobb gyakorisággal észleltek működési zavarokat, a cég a nyári csúcsidőszakra már profitot vár.
Jelentősen kisebbre húzódik Berlinben az Easyjet
Ősztől 18 helyett csak 11 repülőgépet állomásoztat majd a brit fapados a német fővárosban, helyére a Eurowings készül beugrani, de a reptér az utasszám és bevételei jelentős csökkenésétől tart.
Mozgalmas évet zárt az Air France
A légitársaság összeállítása szerint tavaly több mint kétezer repatriációs járatot teljesített és 3 millió visszatérítési igényt dolgozott fel, valamint 400 ezer tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását.
Visszavágja nyári kínálatát a TUI, még többet spórol az Austrian Airlines
A járvány elhúzódása miatt a TUI mérsékelte az előzetesen meghirdetett kapacitásait, az Austrian Airlines pedig újabb költségcsökkentő lépéseket, köztük elbocsátásokat jelentett be.
A Lufthansának várhatóan nem lesz szüksége a német állami támogatás teljes összegére
Carsten Spohr vezérigazgató szerint a vártnál jobban halad a cég kiadáscsökkentése, reméli, hogy nem kell a 9 milliárd eurós német állami támogatás teljes összegét igénybe venni.
„Vérfürdőre” számítanak az elemzők Európában
Nagyon nehéz első negyedévre készülhetnek Európában a légitársaságok, mert hiába kezdődött el a lakosság oltása, a korlátozások jó ideig érvényben maradnak, a cégek pénze pedig egyre fogy.
Jövőre negyven gépet kivon flottájából az Easyjet
A kereslet csökkenése miatt az Easyjet jövőre az ideihez képest 40-nel kevesebb repülőgéppel kevesebbet tart majd forgalomban.
Alig húsz útvonal marad november végére a budapesti repülőtér kínálatában
November második felére érheti el a mélypontot a Liszt Ferenc-reptér forgalma: mintegy 20 útvonal és heti 70 járat maradt elérhető, de a tervezett menetrendből a friss korlátozások miatt továbbiak is kieshetnek.
A tervezettnél több repülőgépét parkoltatja télen a Lufthansa-csoport
Százhuszonöt repülőgéppel többet kénytelen tárolásban tartani a német cég a tervezetthez képest a téli időszakban, a vezetőség szerint most sem jobb a helyzet, mint a járvány első hullámában.
Harmadával kevesebb járatot indít a Ryanair az eddig tervezettnél
Az utazási korlátozások és a határnyitások elmaradása miatt a tavalyi kapacitásának a korábban tervezett 60 százaléka helyett csak alig 40 százalékán üzemel majd a téli menetrendi időszakban a fapados cég.
Újabb járattörléseket jelentett be a Ryanair, O’Leary nagy jutalmat kaphat
Az utazási korlátozások és a kereslet csökkenése miatt a Ryanair októberben újabb 20 százalékkal csökkenti kapacitásait, a cégvezér javadalmazása viszont jelentősen emelkedne.
Visszavágja idei és jövő évi terveit az IAG
A korábban tervezettél jóval kevesebb járatot indítanak idén és jövőre az International Airlines Group (IAG) légitársaságai, de a holding nullszaldós üzemi eredményt vár az utolsó negyedévben.
Járatai több mint felét leállítja a Finnair októberben
A korábban októberre tervezett járatai több mint felét leállítja, vagy el sem indítja a Finnair, mert az utazási korlátozások szigorítása miatt jelentősen csökkent a kereslet.
A KLM bővíti, a Ryanair visszavágja kínálatát ősszel
Kisebb bővítést hajt végre szeptemberben európai hálózatában a KLM, a Ryanair viszont a kereslet csökkenésére hivatkozva ennek ellenkezőjét teszi.
Jelentősen kisebbé válik az Air France-KLM
A koronavírus-járvány miatt kialakult keresletcsökkenés okán a francia-holland csoport legalább 20 százalékkal csökkenti kapacitásait, elbocsátások is lesznek, de a flottamegújítás folytatódik.
Visszatérnek a KLM 747-esei, 100 millió utas tűnt el az európai repülőterekről
Egy időre visszatérnek a holland légitársaság Jumbói, eközben kiderült, hogy egy hónap alatt 106 millió utast tűnt el az európai repülőterekről, az Easyjet pedig elhalasztja 24 repülőgépének átvételét.
Már a globális flotta csaknem harmada kényszerpihenőre vonult
Megközelíti a nyolcezret a letárolt gépek száma világszerte, a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében, és bár több légikikötő is leáll, a nagy nemzetközi gyűjtő-elosztó repülőterek teljes lezárása még odébb van.