Címlap Címkék Low-cost

Címke: low-cost

Low-cost / diszkont / fapados üzleti modellben működő légitársaságokkal kapcsolatos hírek

Rekordév volt 2016 a Norwegiannél

Közel 30 millió utast szállított 2016-ban a Norwegian, melynek repülőgépei átlagosan 88%-os töltöttségi mutatókkal repültek.

23 millió utast szállított a Wizz Air 2016-ban

Az előző évhez viszonyítva 19%-kal növelte utasforgalmát a Wizz Air, magyarországi útvonalain 3,7 millió utast szállított, ami 23%-os éves növekedés.

Négymilliárdot kap a Wizz Air a nyugat-balkáni járatokért

Több mint négymilliárd forintot fizet az állam a Wizz Airnek a nyugat-balkáni járatokért.

Menetrend szerinti járatokkal bővítene a sármelléki repülőtér

A moszkvai mellett londoni, frankfurti és brüsszeli menetrend szerinti járatok indítását tervezi 2017-ben a sármelléki repülőtér üzemeltetője.

Több mint harminc járatot nyit Münchenben a Eurowings

Az előzetes közlések szerint négy A320-assal több mint harminc útvonalat repül majd a müncheni repülőtérről a Lufthansa-leány Eurowings jövő tavasztól.

Tel-Avivba indít járatot a Wizz Air Debrecenből

A debreceni bázisnyitás első évfordulóján jelentette be a Wizz Air, hogy 2017. március 26-tól új járatot indít Debrecenből Tel-Avivba hetente két alkalommal.

A Wizz Air repülhet Budapestről a Nyugat-Balkánra

A Wizz Air repülhet öt nyugat-balkáni útvonalon Budapestről: a diszkont cég közlekedik majd Tiranába, Podgoricába, Szkopjébe, Szarajevóba és Pristinába.

A Eurowings Csoportba integrálja a Lufthansa a Brussels Airlinest

A Lufthansa 100%-os tulajdonosa lett a belga Brussels Airlinesnak, melyet - egyelőre - a márka név megtartásával a diszkont Eurowingsbe integrál.

Csütörtöktől már teljesen a Lufthansáé a Brussels Airlines

Csütörtöktől 100 százalékos tulajdonosa lesz a Brussels Airlines belga légitársaságnak a német Lufthansa.

A bulgáriai Várnában nyit bázist a Wizz Air

2017 július 21-én egy Airbus A320 típusú repülőgéppel megnyitja 27. bázisát a Várnában, ez lesz a légitársaság második bulgáriai bázisa.

Távozik a Wizz Air pénzügyi vezérhelyettese

Folytatódik a fluktuáció a Wizz Air felső vezetésében, a spanyol Sonia Jerez Burdeus, aki 2016 júniusában vette át a cég pénzügyi területét, kedden mondott fel.

Diszkontjait is helyzetbe hozza a Singapore az USA-piacon

Diszkont légitársaságait is helyzetbe akarja hozni a Singapore Airlines azzal, hogy bővít az amerikai piacon, ezzel minden célcsoportot le kíván fedni.

Fizetőssé teszi a United a fej feletti tároló használatát

Fizetőssé teszi a United Airlines a fej feletti tárolórekesz használatát az Economy Basic jegyet vásárló utasoknak.

Megvan az engedély az USA-járatokra a Norwegian-leánynál

Megkapta az engedélyt az amerikai Közlekedési Minisztériumtól a Norwegian International az Egyesült Államokba irányuló járatokra. Az ellenzők forronganak.

Különleges festésű A321-es népszerűsíti az olimpiai pályázatot

Két különleges festésű repülőgéppel népszerűsíti a Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatot a Wizz Air, a Budapest Airporttal együttműködésben.

Íme a Wizz Air Budapest 2024 festésű repülőgépe

Íme a Wizz Air Budapest 2024 festésű repülőgépe

Legalább egy évre kivonult Marosvásárhelyről a Wizz Air

A marosvásárhelyi futópályája korszerűsítésének időtartama alatt a kolozsvári repülőtérről működteti marosvásárhelyi járatait is a légitársaság.

Mintegy 17 százalékkal növelte utasszámát a Wizz Air

A társaság rekord, 253,3 millió eurós nyereséget ért el a vizsgált időszakban, ami az előző év azonos időszakához képest 39,1 százalékos bővülés.

Nyárnál korábban nem indulhatnak be a Wizz dél-balkáni járatai

A jövő nyári menetrendnél korábban nem indulhatnak be a Wizz Air dél-balkáni járatai, amelyekről továbbra is folynak az egyeztetések.

Tovább bővítené tengeren túli járathálózatát a Norwegian

Barcelonában és Amszterdamban is állomásoztat Boeing 787-eseket jövő nyártól a Norwegian, de tárgyalnak Buenos Aires-i bázisnyitásról is.

Három új járat Budapestről a Wizz Air kínálatában

A Kanári-szigetekre Budapest-Fuerteventura és Budapest-Lanzarote útvonalon, míg Bulgáriába a Budapest-Szófia útvonalon repül a légitársaság.

Hivatalos: Frankfurtban nyit bázist a Ryanair

Bázist nyit jövő év márciusban a Ryanair Frankfurtban, egyelőre négy népszerű nyaraló-desztinációra repülnek majd. A Lufthansa és a Condor kiakadt a dolgon.

Berepül a Ryanair a frankfurti fő légikikötőbe is

Több német város után a Ryanair úgy tűnik, hogy belép a Lufthansa legfőbb bázisára, a frankfurti nemzetközi repülőtérre is.

CAPA: A Wizz Air az év diszkont légitársasága

A 2016 Diszkont Légitársasága címet nyerte el a Wizz Air a légiipari információk és elemzések vezető független szolgáltatója, a Centre for Aviation díjátadóján.

Boeing 737-esekre vadászik a farkaséhes a Ryanair

Használt 737-eseket, de akár szabaddá váló gyártási időpontokat is átvenne a Ryanair flottája bővítéséhez.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Flight Operations Officer

Jet Stream Kft.

Repülőgép-szerelő (Line Maintenance)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

Üzemanyagtelep rendszergazda

Budapest Airport Zrt.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Aircraft Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Execution Planning Engineer

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

ICAO ELP angol nyelvvizsga

CTK – Central Exam
Hirdetés
Translate »