Címke: United Airlines
Hat interkontinentális útvonalon veti be a legnagyobb Dreamlinert a United
A United Airlines megnevezte azt a hat útvonalát, amelyeket 2019 tavaszától már a a légitársaság a napokban forgalomba állított legnagyobb befogadóképességű Boeing 787-10 Dreamlinerei teljesítenek.
A United lett a legnagyobb Dreamliner első amerikai üzemeltetője
A légitársaság flottájában immár mindhárom 787-es változat üzemel, a legnagyobb Dreamliner januártól a légitársaság az USA két partját összekötő járatain áll forgalomba, de később transzatlanti járatokat is repülnek majd.
Az A321LR lehet a Boeing 757-esek váltótípusa a Unitednél
Az európai gyártó megnövelt hatótávú keskenytörzsűje, az A321LR léphet a húsz évesnél is öregebb 757-esek helyébe a Unitednél. A Boeing egyelőre húzza-halasztja az új közepes típusának, a 797-esnek a bejelentését, így az európai gyártó még több, a Boeing 757-esek váltótípusát kereső vevőt orozhat el az amerikaiaktól.
Vészhelyzetet jelentett a United egyik Dreamlinere alacsony üzemanyagszint miatt
Vészhelyzetet jelentett a United Airlines UA 839-es Los Angelesből Sydneybe tartó járatának kapitánya még október elején, mert a műszerek szerint az előírtnál kevesebb üzemanyag maradt a gépben a 15 órás út megtétele után.
Folytatódik az áremelés és a fapadosítás a hálózatosoknál
Emeli a feladott csomagok díját a United Airlines is, a öböl-menti Etihad Airways pedig bevezette a fapados jegykategóriát.
Újabb kilenc Dreamlinert rendelt a United Airlines
Kilenc példánnyal fejelte meg 787-9 Dreamlinerekre szóló megrendelését a United Airlines, a cég lesz a 787-10-es indító légitársasága Észak-Amerikában, kezdetekben belföldi járatokat repülnek a legnagyobb Dreamlinerekkel, de később transzatlanti útvonalakon állítják forgalomba a típust.
Fejleszti gyógyszerszállító szolgáltatását a United
Két szolgáltatáscsomagját, a LifeGuardot és a TempControlt integrálta az amerikai óriáscég, annak érdekében, hogy az egészségügyi küldemények és gyógyszerek szállítására versenyképes megoldást tudjon kínálni ügyfeleinek.
San Franciscóból Zürichbe bioüzemanyaggal
Szeptember közepén két nap is részben növényi üzemanyaggal teljesítette a United Airlines 44-es járatát San Franciscóból Zürichbe.
Három új járatot indít Európába a United Airlines
Prága lesz a következő célpontja a United Airlinesnak a közép-európai régióban. San Franciscóból Amszterdamba, Newarkból Nápolyba és Prágába is üzemeltet majd naponta közlekedő járatokat jövő évtől a légitársaság.
Megbüntetné Tajvan a kínaizó légitársaságokat
Miután a Kínai Népköztársaság kérésére számtalan külföldi légitársaság kínai területként tünteti fel Tajvant, a szigetország közlekedési minisztere büntetést helyezett kilátásba számukra.
Edzőteremnek nézte a Los Angeles-i repteret egy férfi
Edzőteremnek nézte a Los Angeles-i repülőtér forgalmi előterét egy bedrogozott férfi, a testedzésnek végül a rendőrség vetett véget.
Sík ággyá alakítható ülések kerülnek a United 737 MAX 10-eseibe
Teljesen sík ággyá alakítható üléseket is tesz a United Airlines a 2020-ban érkező 10-es Boeing 737 MAX-ok fedélzetére, mivel tapasztalataik szerint a termék rendkívül sikeres.
Összeakasztották a bajszukat, pontosabban a szárnyvégeiket
A United 645-ös járatát teljesítő Airbust a C30-as állóhelyről tolták ki, eközben ütközött az A320-as szárnyvége a C28-as állóhelyen kiszolgálás alatt álló, szintén a United flottájához tartozó Boeing 737-es wingletjének.
Eltüntették Tajvant, de Kína szerint nem eléggé
Leszedte honlapjáról az American, a Delta, a United és a Hawaiian a Tajvanra vonatkozó utalásokat, de a más légitársaságokétól eltérő megoldásukkal nem elégedett a kérést megfogalmazó Kínai Népköztársaság.
Szélestörzsű repülőgép-eladásokkal indította Farnborough-t a két nagy gyártó
Az Airbus és a Boeing is erősen indított a Farnborough Air Show első napján, mindkét nagy gyártó nagy volumenű és milliárdos értékű szélestörzsű repülőgép-megrendeléseket jelentett be már az első órákban.
2019-ben újraindulnak az USA-Mumbai járatok
Az amerikai és az öböl-menti légitársaságok közti egyezmény aláírását követően újranyílnak az USA-India útvonalak, ahol az amerikai cégek korábban nem tudtak versenyezni az államilag pénzelt arab légitársaságokkal.
Bevezeti a fapados transzatlanti jegyet a United is
Bizonyos transzatlanti járatain a United is kínálni fog feladott poggyász nélküli jegykategóriát, amely összhangban a Star Alliance-partnereivel, június 5-től érhető majd el.
Nem jött össze a United megállapodás az Airbusnak
A Reuters szerint az Airbus elbukta a Boeinggel szembeni harcát a Unitednél, az amerikai légitársaság az A330-asok helyett további Dreamlinereket vásárol majd.
American Airlines: nagybevásárlás kisebb gépekből
Két gyártótól harminc regionális gépet rendelt az American Airlines, amelyeket jövőre vehet majd át regionális cége. Két kisebb ráhordó légitársasággal viszont szerződést bont az amerikai óriáscég.
Átvette első Boeing 737 MAX 9 repülőgépét a United
A cég az amerikai légitársaságok közül elsőként állítja forgalomba a hosszabb törzsű MAX változatot, melyből még idén összesen tíz példán érkezik a flottába.
Használt A319-eseket vásárol a United
Húsz használt Airbusszal bővíti flottáját a United Airlines 2020-tól.
Bővíti együttműködését a United és az Air New Zealand
Kiszélesíti együttműködését a United Airlines és az Air New Zealand, a két cég kapacitást is bővít Új-Zéland és az USA között.
Az amerikai légitársaságok is szenvedhetnek Trump kínai különadója miatt
Az amerikai légitársaságok és cégek is hatalmasat bukhatnak Donald Trump legutóbbi akciója miatt, amellyel plusz adókkal sújtja a kínai árukat.
Átmenetileg nem szállít állatokat gépei rakterében a United
Az elmúlt hetekben történt állatokkal kapcsolatos incidensek miatt belső vizsgálatot indított, és átgondolja állatszállítási szabályait a United Airlines.
Elpusztult a kutya, amit a légiutaskísérő a fej feletti poggyásztartóba tetetett
A hordozótáska kilógott a folyosóra, ezért a légiutaskísérő arra utasította az utast, hogy helyezze az állatot a fej feletti poggyásztartóba. Az utas eleget tett a kérésnek, azonban a repülőút végére az állat elpusztult.