A harmadik negyedévet is veszteséggel zárta a Boeing, a 737 MAX problémája ugyan megoldódni látszik, de a koronavírus-járvány hatásai még egy ideig megmaradnak. A cég 30 ezer dolgozóját küldi el jövőre.
A repülőgépgyártó lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az idei harmadik negyedévben 14,1 milliárd dollár bevétele volt a cégnek, ez 30 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, és hiába a költségcsökkentő lépések, a tavalyi 1,2 milliárd dolláros nyereség mostanra 400 milliós veszteségbe fordult ebben az időszakban.
Az év eddigi részét összességében tekintve pedig, a tavalyi azonos időszakhoz képest 27 százalékkal kevesebb, 42 milliárd dollár bevételt ért el a vállalat, a veszteség mértéke pedig megközelíti az 5 milliárd dollárt.
David Calhoun, a társaság elnök-vezérigazgatója a dolgozóknak küldött levelében amellett, hogy megköszönte a kitartást, jelezte, folytatják az átszervezéseket, és a kutatás-fejlesztésnek nagyobb szerepet szánnak a jövőben.
A cégvezető közölte, 130 ezer munkavállaló foglalkoztatását tűzték ki célul jövőre, ez 30 ezerrel kevesebb, mint ahányan az idei év elején voltak.
A különböző divíziók teljesítményét vizsgálva kiderül, hogy most a kereskedelmi repülőgépek eladásából származik a legkevesebb, mintegy 3,5 milliárdos bevétel, ennél a szolgáltatásokkal, és hadiipari megrendelésekkel foglalkozó üzletág is több bevételt termel. Tovább rontja a helyzetet, hogy csak a polgári repülőgépek gyártása veszteséges.