Hasonlóan anyacégéhez, a Lufthansa-csoporthoz, a Swiss is szűk üzemelést tervez az idei nyárra, és az év végére is csak a korábbi szint 50 százalékán üzemel majd.
Ha a napokban sikerül lezárni a bankokkal a tárgyalásokat, akkor május végén-június elején jut hozzá a Swiss és az Edelweiss légitársaság az államilag garantált hitel egy részéhez – nyilatkozta Thomas Klühr vezérigazgató a Neue Zürcher Zeitung szerint.
Ezek után, várhatóan júniusban indul újra a Swiss, de egész nyáron csak a járvány előtti üzemelés 15-20 százalékán működik majd, és idén év végéig is csupán 50 százalékra bővíti forgalmát.
Anyavállalata, a német Lufthansa is ősszel tervezi a tényleges újraindulást, hiszen mint megírtuk, egész nyáron takarékon üzemel a légitársasági csoport a mostani tervek szerint.
A Swiss vezetője szerint azért ilyen visszafogottak, mert még mindig nem látni, hogy mely ország mikor és milyen módon nyílik meg újra a mostani jelentős korlátozások után. Így pedig nehéz megbecsülni, hová lehet ismét járatokat indítani.
Tájékoztatása szerint júniustól a kiválasztott rövid- és közepes távú útvonalakon az Airbus A220-asok, a hosszútávúakon pedig az A330-asok vagy A340-esek egy része áll újból szolgálatba, a flotta többi tagja, így a Boeing 777-300ER-ek is, a földön maradnak egyelőre.
Thomas Klühr elmondta, mindezen tervek bizonytalanok, hiszen kiszámíthatatlanok még a járványhelyzet miatti folyamatok. De azt elmondta, hogy elbocsátásokat nem terveznek, ez a hitelek állami garanciájának feltétele is, a természetes fluktuáción kívül ezért további leépítés nincs kilátásban.
Beszélt arról is: reméli, uniós szinten sikerül megegyezni arról, hogy a törölt repülőjegyek visszatérítésekor ne kelljen pénzvisszatérítést adni, hanem legyen elég utalvány formájában adni az összeget. Hiszen, mint mondta, most minden légitársaság azért küzd, hogy fékezze a készpénzkiáramlást.