Egy új felmérés szerint a megkérdezettek döntő többsége nemcsak azt nehezményezi, hogy sok helyre nem utazhat a határzár miatt, hanem szerintük az utazási szabályok is egyre bonyolultabbak.

A friss közvélemény-kutatást a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) végezte el szeptemberben 11 országban, 4700 utas megkérdezésével.

Az eredmények szerint már 67 százalék gondolja úgy, hogy minden országnak meg kellene nyitnia a határait, ez 12 százalékponttal több, mint a legutóbbi, júniusi felmérésnél.

Emellett 64 százalék úgy gondolja, a határzár egyébként sem segít a járványkezelésben, és 73 százalék szerint rosszabb az életminőségük azért, mert a korlátozások miatt nem tudnak utazni.

Mindkét utóbbi csoportban nagyjából 10 százalékponttal többen vannak, mint a júniusi felmérés idején.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, Ausztrália több mint másfél év után novemberben nyitja meg újra határait, de csak az oltott ausztrálok előtt. Ők azon szövetségi államokból tudnak külföldre utazni, ahol az átoltottság meghaladja a 80 százalékot.

Ahogy egyre több ország válik ismét elérhetővé a turisták számára, a szabályok egyre bonyolultabbá válnak, a megkérdezettek 73 százaléka szerint nagyon nehéz követni, hogy milyen előírások vannak, ugyanennyien tartják nehézkesnek és problémásnak a járvánnyal kapcsolatos dokumentumok kezelését.

Az egyik legnagyobb visszatartó erő az utazásnál a karanténkötelezettség, a válaszolók 84 százalék nem utazna, ha tudná, hogy ez vár rá.

Mostanra már a megkérdezettek 73 százaléka törölné el a kötelező karantént negatív PCR-teszteredmény, illetve 71 százalék a beoltott utasok esetében, utóbbiaknak a válaszolók 80 százaléka szerint teljesen szabad mozgást kellene biztosítani.

Ugyanakkor a legtöbben nem akarják, hogy oltáshoz kössék a légi utazást, több mint 80 százalék úgy látja, ez morálisan nem lenne helyes lépés, a vakcina felvételét a repülés előtti teszteléssel ki lehetne váltani szerintük.

Fotó: AIRportal.hu

Tesztelésre egyébként az utasok 85 százaléka hajlandó lenne, de 75 százalék szerint a PCR- és antigén-tesztek még mindig nagyon drágák, ami visszaveti az utazási kedvet, ezért 80 százalék úgy látja, a kormányoknak kellene viselniük ennek költségét.

A maszkviselést a repülőgépek fedélzetén a felmérés szerint 87 százalék támogatja.

Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy Willie Walsh, az IATA elnök-vezérigazgatója a szervezet bostoni közgyűlésén újságíróknak azt mondta: amint bebizonyosodik, hogy nincs értelme a maszkhasználatnak, azt azonnal el kell törölni.