Orbán Viktor szerint nem megfelelő a magyar és a nemzetközi pénzügyi helyzet, ezért a jövő tavaszi választásokig nem vásárolja vissza az állam a Budapest Airportot.

A hvg.hu tudósítása szerint a kormányfő erről az Emmanuel Macron francia elnökkel való tárgyalásait követő sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszélt.

„Egyelőre úgy látom, hogy ezt az üzletet, a reptér visszavásárlását a választások előtt semmiképpen nem ésszerű nyélbe ütni, tekintetettel az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára. Megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről” – mondta a miniszterelnök.

Illusztráció. (Forrás: Budapest Airport)

Megjegyezte, hogy figyelni kell a költségvetési hiányra is. Ez az elmúlt hónapban rekord magas, 350 milliárd forint volt.

Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzetben megjelent december 6-i írásában a budapesti repülőtér megvétele ellen érvelt, elsősorban a magas vételár és a devizahitelből történő megvásárlás pénzügyi kockázatai miatt. Írásában kitért arra, hogy több kisebb, regionális „okos” reptér létrehozásával kellene csökkenteni a főváros gazdasági, demográfiai és térszerkezeti túlsúlyát, továbbá a Budapest körüli mintegy száz kilométeres térben (Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok és Eger) valahol meg kellene építeni egy vadonatúj központi repülőteret, gyorsvasúttal a főváros központjába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Október közepén Orbán Viktor még az MTI-nek azt nyilatkozta, bármelyik pillanatban visszavásárolhatják a repülőtér üzemeltetőjét. Hozzátette: szerinte az a helyes, ha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni.

Amint korábban megírtuk, a magyar kormány vezette konzorcium információk szerint 4,4 milliárd eurót ajánlott a Budapest Airportért, az üzemeltető teljes irányítása hírügynökségi források akkori értesülései alapján a jövő évi országgyűlési választás előtt rendezték volna le az ügyletet.

A Budapest Airport Zrt. részvényeinek 55,44 százaléka a német bejegyzésű AviAlliance, 23,33 százaléka a Malton (A szingapúri állami GIC befektetési alap leányvállalata), 21,23 százaléka pedig a Caisse de dépôt et placement du Québec kanadai nyugdíjalap kezében van. Az AviAlliance düsseldorfi székhelyű, több repteret menedzselő vállalat (korábbi nevén Hochtief Airport), amely a szintén kanadai, Public Sector Pension Investment Board (PSP Investments) nyugdíjalap tulajdona.