Elhalasztotta a döntést a Lufthansa felügyelő bizottsága a német állam pénzügyi mentőövéről az EU feltételei miatt. A Ryanair a repülőterektől kért anyagi támogatást a járatok elindításához, miközben állítása szerint jól állnak az előzetes foglalásokkal. A Boeing 6700 fős leépítést jelentett be, a csődvédelembe vonult LATAM 19 bérelt gépétől vált meg, a Turkish Airlines az átvételek elhalasztásáról tárgyal.

A Lufthansa felügyelő bizottsága a légitársaság közlése szerint elhalasztotta a döntést az állami segítségnyújtás elfogadásáról, mivel aggályaik vannak az Európai Bizottság feltételeivel kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, az EU versenyjogi szerve több frankfurti és müncheni résidő feladásához kötötte a paktum elfogadását.

A Lufthansa felügyelő bizottsága szerint azért kell elnapolni a döntést, mert nincs elég információ ahhoz, hogy megítéljék a résidőkről való lemondás gazdasági hatásait.

Emellett a testület időt kért az alternatív forgatókönyvek tanulmányozására is, mert szerintük a kölcsönök visszafizetését is markánsan módosítaná, ha fel kellene adni résidőket a két fő bázison.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Lufthansa

Michael O’Leary különös módját választotta annak, hogy újraindítsa a Ryanairt a Bloomberg jelentése szerint.

Az ír fapados ugyanis az „utasokra kiéhezett” repülőterekhez fordult anyagi támogatásért.

A cégvezető elmondta, hogy olasz, portugál, német, spanyol és osztrák légikikötőkkel tárgyalnak a járatok újraindításáról. Szerinte 2021-ben a támogatásokat maguk a repülőterek is fel fogják ajánlani, ahogy növekedni kezd az utasforgalom. Érdekesség: O’Leary az állami támogatások miatt kilátásba helyezte, hogy bepanaszolja az ilyet elfogadó légitársaságokat az uniónál.

Fotó: AIRportal.hu

A SAS Scandinavian Airlines lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, júniustól több járatát is újraindítja.

Elsősorban a skandináv légicég belföldi és a regionális járatairól van szó, de június 10-től Koppenhágából New Yorkba és Chicagóba is elindulnak gépek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a LOT Polish Airlines június elejétől újraindítja néhány belföldi járatát, de lengyel lapértesülések szerint a légitársaság az ülések felét blokkolja majd a járatokon.

A SAS Airbus A320neója a cég új arculatával Toulouse-ban. Fotó: SAS

A Fly4free szerint ugyan hivatalos döntés még nem született erről, de

a LOT az ülőhely-foglalásnál minden sorban két széket blokkolt a 2-2-es üléselrendezésű Bombardier Q400-asokon és Embraereken, a 3-3-as elrendezésű Boeingek fedélzetén az egyik oldalon egy, a másikon két utas ülhet le, váltakozó elrendezésben.

Michal Czernicki, a LOT szóvivője azt mondta, csupán elővigyázatosságból hozták meg ezt a lépést, a hatóságok előírásaitól függően még változhat az intézkedés.

Fotó: Ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hur

A Boeing korábban már jelezte, hogy nagy leépítésre kényszerül. Lapunkhoz eljuttatott friss közleményükben pedig azt írták,

első körben 6700 munkavállalót bocsát el az amerikai repülőgépgyártó, de minden munkahely-keresési támogatást megadnak.

„Bárcsak lett volna más mód” – fogalmazott David Calhoun a közlés szerint. A maradóknak azt üzente: hatalmas kihívások elé néz a cég. A Reuters szerint összesen 12 ezer embert bocsáthatnak el.

Sorban készülnek a Dreamlinerek Everettben. Átalgosan két hét alatt végeznek egy géppel.

A napokban önkéntes csődvédelembe vonult dél-amerikai LATAM máris megtette az első lépéseket az átalakítás útján: a Flightglobal szerint 19 lízingelt repülőgépét adta vissza a szerződés lejárta előtt a tulajdonosnak.

Ezek között van 2 Airbus A350-es és 4 Boeing 787-9-es is, a többi keskenytörzsű Airbus.

Szintén a flottával kapcsolatos döntést hozott a Cebu Pacific és a Turkish Airlines is. A Fülöp-szigeteki fapados a Flightglobal szerint mind a 17 Airbus A320ceóját eladná és visszalízingelné. A flottában 55 gép van, ezek közül 13-at bérelnek.

Fotó: AIRportal.hu

A Turkish Airlines is beállt az új gépek elhalasztásáról döntő cégek sorába, a Reuters írt arról, hogy a Boeinggel és az Airbusszal is tárgyalnak. Ilker Ayci elnök egy török napilapnak nyilatkozva azt mondta,

a török nemzeti légitársaság 25 gépes Dreamliner-megrendelésének fele már megérkezett, a többit viszont egyelőre nem szeretné átvenni, és első A350-900-asa is később érkezhet meg, ha megállapodik a gyártóval.

Forrás: Boeing