Közzétette jövő évi terveit a Meridiana: a Qatar Airways résztulajdonába került olasz légitársaság a katari cégtől érkező A330-200-asokkal Milánóból New Yorkba és Miami-ba indít járatokat, de több új belföldi útvonalat is nyit, és jövőre érkezik az első új Boeing 737 MAX-8-as is.
Bejelentette az olasz – szardíniai székhelyű – Meridiana légitársaság a jövő nyári menetrendi újdonságait. Az idén ősszel végérvényesen a Qatar Airways 49 százalékos tulajdonába került cég a flottáját is elkezdi frissíteni. A közlemény szerint júniustól napi járat indul Milánó-Malpensa reptérről New York-ba, valamint heti négy Miamiba.
A Qatartól nyár elején érkezik két A330-200-as, új kabinberendezéssel, és áprilisban veszik át az első Boeing 737 MAX 8-ast is.
A húsz plusz negyven MAX-ra szóló Qatar-megrendelés Akbar Al-Baker vezérigazgató idén őszi közlése szerint a Meridiana elöregedett flottájának megfiatalítását szolgálja majd.
A ch-aviation.com információi szerint a 767-eseket 2019-ig nyugdíjazzák, a Qatartól származó A330-asokból pedig összesen ötöt terveznek üzemeltetni addigra, mindben 24 business-ülés és teljes Wifi-lefedettség lesz.
A légitársaság eddig csak szezonális járatokat működtetett az észak-amerikai kontinensre, például Nápolyból és Palermóból, ezek jövőjéről a közlemény nem tesz említést. Viszont az egyéb nyári útvonalak, például Zanzibárra, Mombasába, Havannába, jövőre is üzemelnek majd.
Ugyanakkor új belföldi járatokat is indítanak, Milánó-Malpensáról Rómába, Nápolyba, Cataniába, Palermóba és Lamezia Termébe.
A szardíniai Olbiából a belföldi járatok mellé további olaszországiak, de nemzetköziek is indulnak 2018-ban, utóbbiak Londonba és Moszkva-Domogyedovóra.
A légitársaság közleménye szerint januárban hozzák nyilvánosságra az új üzleti tervet, akkor közlik majd a részleteket a flottamegújításról és az új stratégiáról is.