Vannak, voltak és lesznek is elvetemült ötletek arra, hogyan dobják fel a légitársaságok vagy turisztikai cégek az utazási élményt. A Forbes összeszedett néhány ilyet, amelyek, ha meg is valósultak, nem voltak hosszú távon életképesek, mi pedig kiegészítettük a listát két hazai példával.

Amikor azt írtuk, elvetemült, tényleg komolyan gondoltuk. Valóban voltak olyan ötletek, amelyekről kitalálóik szentül hitték, hogy mély nyomot hagynak majd a légiközlekedésben, hogy „game changerek” lesznek, mint a Boeing 737 MAX és az Airbus A320neo. Nos, azóta már tudjuk, hogy nem így lett.

Az egyik, talán leghíresebb ilyen próbálkozás a Hooters saját légitársasága volt.

Aki ismerte a bárokat, könnyen ki tudja találni, mi volt a fő profil: stewardess-ek hatalmas mellekkel, dekoltált felsőben és forrónadrágban. Vészhelyzeti eljárások tekintetében persze még amatőrnek sem lehetett őket nevezni, így aztán a fedélzeten három profi légiutas-kísérő társaságában mintegy mellesleg dolgozott két ilyen kirakatlány.

A céget 2003-ban hozták létre a Pace Airlines megvásárlásával, 15 amerikai célállomásra repültek, de három évnél tovább nem húzta a légitársaság, mintegy 40 millió USA-dolláros űrt hagyva a Hooters-cégcsoport költségvetésében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Vietjet Air hasonlót húzott idén, amikor az egyik belföldi járatot azzal nyitották meg, hogy a légiutas-kísérők hawaii táncot lejtettek egy szál bikiniben. A női vezérigazgató, Nguyen Thi Phuong Thao szerint ez remek kampányfogás volt. Nem úgy a közlekedési hatóság szerint, amely pénzbüntetést szabott ki a légitársaságra.

De ezek a kezdeményezések legalább megvalósultak, sok ugyanis annyira elvetemült volt, hogy egyetlen járat nem szállt fel. A németeknél nagyon nagy hagyománya és rajongótábora van a nudizmusnak. Az FKK (freie körper kultur) kedvelőinek találta ki 2008-ban egy német utazási iroda, hogy olyan járatokat szervez, amelynek fedélzetén a be-és kiszállás idejét leszámítva szabad, sőt elvárt a meztelenkedés. Az utasok annyira nem értékelték az ötletet, egy járat sem indult végül.

Az Egyesült Államokban a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) 1990-ben tiltotta meg a dohányzást a járatok fedélzetén. Két floridai üzletember azonban úgy gondolta, elég sokan akarnának továbbra is dohányozni ahhoz, hogy legyen egy dohányzóbarát légicég: 25 dolláros tagdíjat kértek, és egy privát utazási csoportot hoztak létre, hogy ezzel kerüljék meg a szabályokat. A jegy árában ingyen dohányárut is kínáltak, és gyerekek nem utazhattak volna. Hatezer klubtagságit adtak el, de az FKK-s járathoz hasonlóan a „Smoke Air” sem teljesített egyetlen járatot sem.

Wikimedia Commons, Ken Fielding

Ehhez hasonló kezdeményezés volt a Casino Express, amelynek fő profilja az volt, hogy egy kicsi nevadai kaszinóvárosba, Elkóba utaztatta a szerencsejátékosokat. Némileg ki is lóg a sorból, mert a cég végül több mint 15 éven keresztül létezett, és jogutódja, az Xtra Airways egy géppel ma is üzemel, bár a profil már teljesen más.

Volt azonban Magyarországon is két olyan próbálkozás, amely erre a listára kívánkozik. Az egyik a Sólyom Airways, amelyet három magyar, Vágó József, Hurtyák Róbert és Lucsik János gründolt 2013-ban, egy évvel a Malév csődje után, hogy ez legyen az új nemzeti légitársaság. A nagyívű tervek között ötven gépes flotta, tengerentúli járatok is szerepeltek, de egy bérelt Boeing 737-500-as rövid, budapesti látogatásán túl nem sok kézzelfogható dolog történt ez ügyben.

Fotó: AIRportal.hu

Még ennyire sem vitte a Ronan Air, amelyet 2014-ben alapított Rohan Nanayakkara, Magyarország Sri Lanka-i tiszteletbeli konzulja. A budapesti székhelyű cég huszonkét célállomásra akart repülni, köztük olyan városokba, mint Bréma, Vilnius és Split, de Boeing 767-essel tengerentúli járatokat is szerettek volna indítani.