Frissítést hajt végre a Boeing 737 MAX repülőgépek repülésirányítási szoftverein az amerikai gyártó a tervek szerint áprilisig, miután az USA Szövetségi Légügyi Hivatala kilátásba helyezte, hogy elrendeli a változtatásokat a típuson. Mindeközben kedden délután az Egyesült Királyság kitiltotta légteréből a 737 MAX típust, ezt követően a Norwegian – elsőként az európai üzemeltetők közül – közölte, hogy további intézkedésig nem repül a típussal.

Forrás: Boeing

A Boeing európai idő szerint kedd hajnalban kiadott rövid közleménye nem említi, hogy a szoftverfrissítés kapcsolatban lenne az Ethiopian Airlines ET 302-es járatát teljesítő 737 MAX 8 repülőgép vasárnapi katasztrófájával, ugyanakkor a gyártó kifejezi részvétét és együttérzését a 157 elhunyt családja felé – számolt be a Reuters.

A Boeing a tavaly október végén, az új generációs hajtóművekkel felszeret típussal bekövetkezett első, indonéziai katasztrófa után kezdett bele a 737 MAX típus repülésirányító szoftverének finomításába, ahogy írták annak érdekében, hogy „a már eleve biztonságos típus még biztonságosabb legyen„.

A közlés hozzáteszi, hogy a szoftverfrissítést a teljes forgalomban lévő 737 MAX flottán végrehajtják a következő hetekben.

A Boeing azt követően adta ki közleményét, hogy az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) egy nemzetközi légialkalmassági értesítőt (Continued Airworthiness Notification to the International Community – CANIC) tett közzé a teljes Boeing 737 MAX típuscsaládra, beleértve a forgalomban lévő MAX 8 és MAX 9 változatokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az FAA március 11-én kiadott értesítőjében azt írta, hogy a hatóság egy szakemberekből álló csapatot küldött az etiópiai katasztrófa helyszínére, hogy azok támogassák az eseményt kivizsgáló helyi hatóságok munkáját. „Az FAA az összes adatot részletesen megvizsgálja és meghozza a megfelelő intézkedést, amennyiben az összegyűjtött adatok azt szükségessé teszik.” – teszi hozzá a közlés.

Forrás: Boeing

Az FAA a dokumentumban azt is írta, hogy külső jelentések hasonlóságokra hívták fel a figyelmet a Lion Air JT 610-es járatát teljesítő Boeing 737 MAX 8 október 29-én bekövetkezett katasztrófájával kapcsolatban, ugyanakkor az ET 302-es járat balesetének vizsgálata még csak most kezdődött el, így korai párhuzamokat vonni a két esemény között.

Az FAA közlése hozzáteszi, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre olyan adatok az etiópiai eseménnyel kapcsolatban, amikből bármilyen következtetést le lehetne vonni, és amikre további döntéseket, lépéseket lehetne alapozni.

Az FAA közleménye részletezi, hogy a tavalyi indonéziai katasztrófát követően a hatóság és a gyártó milyen lépéseket tett meg, illetve helyezett kilátásba.

Az FAA folyamatban lévő felügyeleti tevékenysége kiterjed arra, hogy a Boeing végrehajtsa a 737 MAX típus repülésirányítási szoftverein tervezett frissítést.

A hatóság várhatóan legkésőbb 2019 áprilisig kötelező érvényűen elrendeli a változtatásokat, a 737 MAX típuson bevezetett MCAS rendszer működésével kapcsolatban.

A Boeing közlése szerint a gyártó emellett dolgozik a pilóták kijelzőin megjelenő információk, az üzemeltetési utasítások és a személyzet képzési dokumentációinak finomításán. A szoftverfrissítés kiterjed az állásszög érzékelő műszerek felől érkező, esetleges hibás adatok esetén a vízszintes vezérsík állásszögét szabályzó automatikus rendszer működésének korlátozására és annak pilóták általi felülbírálására is.

Amint arról korábban beszámoltunk, az etióp repülőgép vasárnapi balesetét követően hétfőn és kedden több ország hatósága és légitársaság is földre parancsolta a 737 MAX gépeket. Az eddig forgalomba állt 372 példány körülbelül egyharmada nem repülhet, az elsők között Kína és Indonézia, valamint a vasárnapi balesetben érintett Ethiopian Airlines állította le a típus üzemelését – mint közölték – elővigyázatosságból. Hétfőn és kedden számos más, jellemzően a típust kisebb számban üzemeltető társaság hozott hasonló döntést. A legnagyobb amerikai, európai és közel-keleti üzembentartók kitartanak a típus biztonságossága mellett.

Kedd délután a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), valamint az ír, a német, a francia és török hatóságok is közölték, elővigyázatosságból nem engedélyezik a Boeing 737 MAX-8-asok üzemelését a légtérben, így az induló, érkező és átrepülő járatok sem használhatják a légteret.

A britek intézkedése leginkább a Norwegian diszkont légitársaságot és a TUI-t érinti, nem sokkal később a Norwegian közölte is, hogy további intézkedésig nem használja a MAX-okat. Kedden a közel-keleti üzemeltetők közül elsőként az Oman Air is csatlakozott a 737 MAX gépeket leállító légitársaságok sorához és Malajzia is kitiltotta légteréből a típust.

A brit tiltás kiadását követően a Turkish Airlines két Isztambulból Nagy-Britanniába tartó járata is már Közép-Európa felett fordult vissza Isztambulba.

Az újabb kitiltások után a Boeing közölte: tiszteletben tartják az egyes országok döntéseit, de mivel az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság továbbra sem látja szükségét a típus leállításának, a Boeing nem javasolja a MAX-ek földre parancsolását.

Mint ismert, 2019. március 10-én, vasárnap reggel röviddel az Addisz-Abebából végrehajtott felszállást követően lezuhant az Ethiopian Airlines alig négy hónapos Boeing 737 MAX 8-as utasszállítója, a balesetet senki nem élte túl. Ez volt a Boeing új generációs hajtóművekkel felszerelt 737 MAX típusának második katasztrófája rövid időn belül, az első példány 2017 májusi forgalomba állítása óta.

További részletek a kiadott értesítőben

Forrás: FAA