Magyarországi idő szerint az éjszakai órákban a Jáva-tengerbe zuhant a Lionair indonéz diszkont légitársaság szinte vadonatúj Boeing 737 MAX 8 repülőgépe.

Forrás: Boeing

A baleset a jakartai Soekarno-Hatta repülőtér 25L jelű futópályájáról, helyi idő szerint 06:21-kor végrehajtott felszállást követően, a kezdeti emelkedés szakaszában történt, a felszállást követően mintegy 12-13 perccel.

A virtuális radarok adatai szerint a repülőgép az 5375 lábas (~1640 méter) magasság elérését követően – egyelőre ismeretlen okokból – hirtelen magasságot veszített, és 06:32-kor meredek, 13 000 láb per perc süllyedésbe (zuhanásba) kezdett.

A repülőgép Jakartától 35 mérföldre északkeletre tűnt el a radarokról.

A hatóságok annyit közöltek, hogy a repülőgép személyzete jelentette a légiforgalmi irányításnak, hogy vissza akarnak fordulni Jakartába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A hatóságok megkezdték a kutató-mentő akciót, az első hajók elérték a baleset területét és a tengerben úszó roncsokra, olajfoltokra és emberi maradványokra találtak, ezt követően hivatalosan is megerősítették, hogy a repülőgép a tengerbe zuhant.

A helyszínre most búvárokat küldenek, hogy vizsgálják meg a tenger fenekére, feltehetően 30-35 méteres mélységbe lesüllyedt roncsokat.

Az indonéz közlekedési minisztérium szerint egy hajóról szemtanúk jelentették, hogy a repülőgép a tengerbe zuhant.

A keresőcsapatok nem találtak túlélőt.

A PK-LQP lajstromjelű, MSN 43000 / LN 7058 gyártási számú repülőgép a légitársaság JT 610-es számú belföldi járatát teljesítette Jakartából Pangkal Pinang repülőterére.

A repülőgép szinte vadonatúj volt, idén július végén hajtotta végre első tesztrepülését, majd augusztus közepén vette át a diszkont légitársaság a Boeing gyártól.

A repülőgép fedélzetén 180 felnőtt és két kisbaba utas, valamint 7 fős személyzet tartózkodott.

A légitársaság közlése szerint a repülőgépet vezető kapitánynak 6 ezer, a elsőtisztnek 5 ezer repült órája volt a típussal. A balesetben érintett gépet alkalmasnak találták a repülésre. Naplóbejegyzések szerint a gép a baleset megelőző repülés során eltérő sebességadatokat mutatott a kapitány, illetve a elsőtiszt oldalán, de ezt a hibát a megfelelő eljárásrenddel kijavították.

Furcsa adatokat rögzítettek a virtuális radarok

A felszállás időpontjában az időjárás ideális volt a repüléshez, zivatartevékenység nem volt, gyenge szél fújt, a látástávolság 8000 méter volt és 2000 lábas magasságban felszakadozott felhőzet volt a repülőtér környezetében.

Az aviation-safety.net a virtuális radarok adatai alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2100 lábas magasság elérését követően az adatok rövid időre azt mutatják, hogy a repülőgép 1475 lábra süllyedt, majd a magasság szokatlan módon váltakozott 4500 és 5350 láb között az adatok szerint.

A repülésbiztonsági portál információi szerint a repülőgép sebesség és magasság adatai az előzőleg Denpasarból – Jakartába végrehajtott szakasz során is szokatlan értékek között váltakoztak a repülés kezdeti szakaszában és mintegy 8 perccel a felszállást követően stabilizálódtak.

Az ADS-B rendszeren közölt adatok a mért értékeket mutatják és nem biztos, hogy egyeznek a repülés tényleges sebességi és magassági adataival.

Az ASN által nem hivatalosan megszerzett jegyzőkönyv szerint az előző járat során a repülőgép sebességét és magasságát mutató műszerek eltérő adatokat mutattak a kapitány és az elsőtiszt oldalán, ezért az előző repülés alkalmával a kapitány a megbízhatatlan adatokat mutató sebesség- és magasságmérő-műszerek miatt át is adta a repülőgép irányítását az elsőtisztnek.

A Lionair megerősítette, hogy az előző repülést követően a pilóták műszaki problémát jeleztek, de hangsúlyozták, hogy azt az előírásoknak megfelelően kivizsgálták és a problémát megoldották.

Gyorsan növekvő indonéz low-cost, biztonsági problémákkal, balesetekkel

A Lionair indonéz low-cost légitársaságot 1999-ben alapították, a cég központja Jakartában van. A légitársaság az Air Asia-csoport után a legnagyobb diszkont légitársaság Ázsiában, flottájában jelenleg 116 darab Boeing 737-es repül.

A Lion Air Grouphoz tartózó Malindo Air állította forgalomba elsőként a Boeing 737 MAX 8 típust 2017 májusában, és a légitársaság lett a 737 MAX középső, 9-es változatának első üzemeltetője a világon 2018 márciusában. A gyorsan növekvő légitársaság idén áprilisban rendelt meg 50 Boeing 737 MAX 10-est.

A ma bekövetkezett katasztrófa már a második súlyos balesete a Lionair légitársaságnak. 2013-ban az egyik két hónapos Boeing 737-800-as repülőgépük túlfutásos balesetet szenvedett és összetörve a tengerben állt meg, akkor mind a 108 fedélzeten tartózkodó megmenekült.

A légitársaság hírnevét emellett több kisebb pályaelhagyásos, túlfutásos baleset és egyéb repülésbiztonsági probléma árnyékolja be, például a pilóták kiképzésében tártak fel a korábban hiányosságokat hatóságok.

Fotók és videók a Twitterről