Betegséget bárhol könnyen elkap az ember, de zárt térben még nagyobb erre az esély, így ez alól a repülőgép fedélzete sem kivétel. Egy kis odafigyeléssel és néhány egyszerű óvintézkedéssel könnyebb elkerülni a megbetegedést a utazás közben.

Egy hosszabb repülőút megterheli a szervezetet, ennek a jetlag az egyik leggyakoribb tünete, ám olyan is van, aki magától a repüléstől lesz rosszul.

Kutatások azonban azt is bebizonyították, hogy a fedélzeten megfázni is sokkal könnyebb: egyes tanulmányok szerint 20 százalékkal, mások szerint 113-szor nagyobb az esélye annak, hogy repülőút közben szed össze egy megfázásos betegséget az utas.

Ennek a legfőbb oka a földinél alacsonyabb légnyomás és a szárazabb levegő.

Egy repülőgép fedélzetén akár több száz embert zsúfolnak össze a viszonylag kis légtérben, és bár a kabin levegője néhány percenként teljesen kicserélődik, fokozott annak a kockázata, hogy összeszedjünk valamilyen betegséget.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A megváltozott körülmények miatt a szervezet természetes védekező rendszere gyengül, a torok és az orr nyálkahártyája kiszárad, tökéletes melegágyat biztosítva a baktériumok és vírusok számára.

Hogyan kerüld el a megbetegedést?

Hidratálás

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy repülés alatt milyen nagy szükség van a hidratálásra. Nem csak a jetlag előzhető meg azzal, ha az ember elég folyadékot fogyaszt utazás közben, de például a mélyvénás trombózis kockázata is csökken. Emellett a megfázás esélye is kisebb lesz.

Érdemes többször viszonylag kevés vizet fogyasztani, ez ugyanis hosszabb ideig tart hidratáltan, mint ha egyszerre sokat iszunk. Érdemes kerülni a szénsavas üdítőket, a túlzott kávé- és alkoholfogyasztást, valamint a túl sós ételeket – ezek mind elősegíthetik a kiszáradást. Ezzel szemben a meleg italok segítenek a betegségek megelőzésében.

Védd ki a baktériumokat

Forrás: Unsplash

A vírusok és baktériumok főként a szájon és az orron át jutnak be a szervezetbe, így a legjobb védekezés, ha elzárjuk az utat előlük, például egy maszkkal.

Ez a megoldás azonban valószínűleg a legtöbb embernek nem különösebben kényelmes és az utastársak is furcsán néznének ránk, legalábbis Európában biztosan.

Helyette igyekezzünk olyan helyet választani, ahol a legkisebb az esélye a megbetegedésnek: ez pedig az ablak melletti ülés – kutatások szerint ugyanis a folyosó mellett találkozik az ember a legtöbb baktériummal.

Érdemes utazás alatt a légkondicionáló fejünk felett lévő fúvókáját is legalább egy kicsit nyitva hagyni, még ha ez azt is jelenti, hogy mondjuk pulóverben kell ülnünk a gépen, ugyanis a kiáramló levegő (amely többszörös szűrőkön megy át) segít a baktériumokat távol tartani az arcunktól.

Fertőtlenítés, kézhigiénia

Orvosok szerint a forró vízzel és szappannal való kézmosás tökéletesen fertőtlenít, a probléma csak az, hogy a repülőgépek fedélzetén nincs mindig rendben a mosdó állapota. A kutatások már korábban bebizonyították, hogy a repülőkön a legtöbb baktérium a lehajtható asztalkán található, amelyet ritkábban takarítanak, ellenben minden utas használja őket.

Érdemes a fedélzeti étkezés előtt fertőtlenítő gélt vagy kendőt használni, hiszen a baktériumok legtöbbször a kézen keresztül jutnak a szájba.

Szájhigiénia

A szájápolás nem csak a kellemetlen lehelet és egyéb fogbetegségek elkerülése miatt fontos, de a baktériumok ellen is hatásos fegyver.

Egy hosszú távú járaton érdemes a fogmosás mellett alkoholos bázisú szájöblítőt használni, amely képes a megbetegedést okozó baktériumok és vírusok elpusztítására – nem mellesleg a komfortérzetünket is javítja.

Végezetül ne feledjük, a betegségeket nem csak a fedélzeten, hanem már a repülőtereken is elkaphatjuk, ezért fontos, hogy például az utasbiztonsági ellenőrzés alatt és után is figyeljünk a higiéniára!