Budapest és az ukrajnai Lviv között nyit járatot a Ryanair 2020. áprilisától.

A Ryanair tervei szerint a Budapest és Lviv közötti járat hetente kétszer üzemel 2020. áprilistól.

Fotó: AIRportal.hu

Az utasok jelenleg 2020 októberig foglalhatnak repülőjegyeket az útvonalra a légitársaság hamarosan közzétételre kerülő, 2020-as nyári menetrendjének részeként.

Az ír low-cost légitársaság 2019. szeptember 11-én szerdán jelentette be az új Budapest és Lviv közötti járatát, egy nappal az után, hogy a rivális Wizz Air két másik mellett ugyanezen az útvonalon jelentett be hetente két alkalommal közlekedő, új járatot 2020. júniusától.

Kiéleződő harc több reptéren és útvonalon

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az elmúlt hetekben több alkalommal is előfordult, hogy a két légitársaság közvetlen versenyhelyzetet jelentő járatokat jelentett be rövid időbeli eltéréssel.

Az új járatok indításánál az elmúlt időszakban nem először fordult elő, hogy a Ryanair a Wizz lépéseit követve oda indított járatot, ahova a magyar cég korábban bejelentette, illetve a Wizz részéről is voltak hasonló lépések. A Wizz Budapest – Odessza járatnyitása után a Ryanair is bejelentette saját menetrendjét az ukrán üdülővárosba.

Wizz Air és a Ryanair augusztusban szinte egyszerre jelentette be, hogy London Southend repülőteréről indítanak járatokat, ezek kétharmada pedig egybevág: Vilnius és Bukarest mindkét ultrafapados cég új listáján szerepel, a magyar hátterű cég ezen kívül Nagyszebent célozta még meg.

Amint arról szintén beszámoltunk, a grúz piacon is összecsap egymással a Ryanair és a Wizz Air, miután az ír légitársaság idén ősszel új járatokat indít a volt szovjet tagállam fővárosába és Kutaisziba. A grúz piacon a magyar hátterű Wizz Air már évek óta jelen van, jelenleg 41 városból kínál járatokat Kutaisziba és bázist is üzemeltet a repülőtéren.

Fotó: AIRportal.hu