Jelentősen csökkentette első féléves veszteségét a easyJet angol diszkont légitársaság, pedig a tegeli üzem egyelőre fontmilliós veszteséget generál.

A fapados cég lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a március 31-ével végződött félévben a társaság 36,8 millió utast fuvarozott, 8,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége 0,9 százalékponttal 91,1 százalékra javult, az árbevétel pedig nagyobb részt a bővülő utasforgalom miatt 19,5 százalékkal 2,1 milliárd fontra emelkedett.

A tegeli üzemet nem számítva az easyJet a tavaly 212 milliós veszteség után idén az első félévben 8 millió fontos nyereséget könyvelt el üzemi szinten, ha a tegeli üzemet nem számoljuk. Az airberlintől átvett piac egyelőre még bevezető fázisban van, az adózott eredményben 38 millió fontos lyukat ütött.

Ennek ellenére a társaság a tavalyi 192 millió font adózott veszteséget 54 millióra tudta csökkenteni.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A Johan Lundgren által vezetett légitársaság elemzése szerint az év hátralévő részében az üdültető járatokra, a holiday üzletág erősítésére, illetve az üzleti utasok megnyerésére fog koncentrálni. A harmadik negyedévi kapacitások 87, a negyedik negyedéviek 57 százalékát kötötték már le jegyvásárlással.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A második félévben az easyJet azzal számol, hogy az első félévihez képest némileg emelkedni fog az egy székre vetített költségszint, emiatt főként a tegeli üzem fog szenvedni: a mostani 38 milliós veszteség év végére 75 és 95 millió font közé eshet. Ennek ellenére a teljes üzleti évre 530 és 580 millió font körüli nyereséget prognosztizálnak.

A vezérigazgató mindenesetre nagyon bizakodó, kommentárjában kiemelte, hogy először sikerült 2 milliárd font fölé tornászni az árbevételt és először sikerült üzemi szinten nyereséget termelni (Tegel nélkül) a téli menetrendi időszakban.