Egy Sikorsky H-60 katonai helikopter ütközött a PSA Airlines 64 főt szállító Bombardier CRJ-700-as regionális repülőgépének a Ronald Reagan Washington National légikikötő közelében, mindkettő a Potomac folyóba zuhant.
Az FAA közleménye megerősítette az esetet, a kutató-mentő akció folyamatban van, a hatóságok vizsgálatot indítottak.
A helyi idő szerint szerda este 9 óra körül történt katasztrófáról készült videófelvételen látható, ahogyan keresztező helikopter nekiütközik a Ronald Reagan Washington National (DCA) repülőtér 33-as jelű futópályájának megközelítését végrehajtó regionális utasszállítónak, robbanás keletkezik, majd mindkettő lezuhan.
Az AVHerald azt írta, hogy az utasszállító eredetileg a repülőtér 01-es futópályájára hajtotta végre a megközelítést, majd a toronyban szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányító megkérdezte a pilótákat, hogy le tudnak-e szállni inkább a 33 jelű futópályán, amire ők igennel válaszoltak. A CRJ ezt követően megkapta a leszállási engedélyt.
A repülőgép a 33-as pálya végső egyenesén a földtől mintegy 200 láb (kb 60 méter) magasságban repült a pályaküszöbtől 0,6 tengeri mérföldre (1,1 kilométer), amikor az ütközés bekövetkezett.
A regionális utasszállító repülőgép fedélzetén 60 utas és 4 fős személyzet utazott, a katonai helikopteren pedig hárman voltak. A katasztrófát senki nem élte túl.
A PSA Airlines az American Airlines regionális leányvállalata, és az American Eagle brand égisze alatt teljesít járatokat.
A katasztrófában érintett, N709PS lajstromjelű, Bombardier CRJ-700ER-t 2004-ben gyártották, AA 5342-es járatszámmal repült a kansasi Wichitából az USA fővárosának főként regionális járatokat és üzleti repülőgépeket fogadó másodlagos légikikötőjébe, ahol a kormányzati épületek közelsége miatt speciális érkezési és indulási eljárások vannak érvényben.
Az esemény után a repülőteret lezárták, az összes érkező és induló járatot törölték.
Photos appear to show a plane wing and part of the fuselage in the Potomac River.
Credit: Andrew Harnik/Getty Images pic.twitter.com/fKn8znVmQY
— MSNBC (@MSNBC) January 30, 2025
🚨 #BREAKING – AUDIO TRANSCRIPT from air traffic control in D.C.
TRAFFIC CONTROL, to the helicopter: „Do you have the CRJ in sight? [the passenger aircraft]”
FOX: „It appears there was concern whether the Black Hawk helicopter had seen this plane on final approach [to the… pic.twitter.com/wNxlS3jKco
— Eric Daugherty (@EricLDaugh) January 30, 2025
Here is a track of the helicopter from VA that would eventually crash into the CRJ at National Airport. Terrible accident. Helicopter came from Langley area. #planecrash pic.twitter.com/NEBFzMG1SN
— Ray Martel (@Marteljr) January 30, 2025