Megkezdte az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) a Szuhoj Superjet modernizált változatába szánt, hazai fejlesztésű inerciális navigációs rendszer tesztelését.

A Moszkvai Elektromechanikai és Automatikai Intézet (KRET) által fejlesztett, BINS-2015 nevű berendezést egy korábban épült, a gyár tulajdonában maradt Superjet-prototípusba építették be. A gép ezen kívül teljes egészében megegyezik a sorozatgyártású példányokkal.

Az UAC célja, hogy minél több, eddig külföldről rendelt részegységet hazaiakkal tudjanak pótolni az orosz utasszállítókban.

Az új inerciális navigációs rendszer az eddig alkalmazott, nyugati megfelelőjével azonos elven működik, valamint lézeres giroszkópok és nagy pontosságú gyorsulásmérők biztosítják, hogy a repülőgép helyzete, iránya és sebessége a felszállástól a leszállásig pontosan meghatározható legyen külső segítség nélkül is.

Ennek főleg a szegényes infrastruktúrával rendelkező területek felett van jelentősége, ahol a földi rádiónavigációs adók nagy távolságban vannak egymástól, vagy rosszabb esetben egyáltalán nincsenek. Ilyenkor a műholdas rendszert egészítheti ki az inerciális navigáció – olvasható az UAC közleményében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Illusztráció (Fotó: AIRportal.hu)

A BINS-2015 rendszer kereskedelmi forgalomba kerülésére még biztosan éveket kell várni, a már meglévő, tanúsított változaton nem alakít az UAC, helyette egy újonnan fejlesztett, egyelőre SSJ-NEW kódnéven futó modernizált variáns kerülhet hamarosan piacra, ha sikerül rá vevőt találni.

A hasonló fejlesztésekkel első sorban nem saját repülőgépipara fölényét szeretné demonstrálni Oroszország, hanem a nyugati beszállítóktól való minél nagyobb mértékű függetlenedés a cél, bár egy-egy sikernek hatalmas presztízsértéke is van.

Amellett, hogy korábban a nemzetközi embargók többször keresztbe tettek a gyáraknak, még az Irkut MSz-21-300-as prototípusainak összeszerelését is majdnem le kellett állítani, a Szuhoj Superjet legtöbb problémája a külföldi alkatrészekből – főleg a hajtóművekből – fakad a gyártó szerint, de ezek helyettesítése már sokkal komplexebb feladat.