A 45 éves férfi egy hirtelen és súlyos fertőzésben hunyt el, kevesebb mint két hónappal azután, hogy a gyártó ellen tanúskodó volt Boeing-dolgozó állítólag öngyilkos lett.
Joshua Dean a Boeing fő beszállítója, a Spirit Aerosystem minőségügyi ellenőre volt, aki az elsők között állította azt, hogy a gyártó szándékosan nem vett tudomást a 737 MAX repülőgépek gyártási hibáiról, mielőtt tavaly áprilisban elbocsátották a cégtől.
A Seattle Times beszámolója szerint a 45 éves, az egészséges életmódjáról ismert férfi rövid és hirtelen betegség után elhunyt. A lap információi szerint légzési nehézségek miatt került kórházba, ahol tüdőgyulladást és súlyos bakteriális (MRSA) fertőzést diagnosztizáltak nála.
A kezelések ellenére állapota gyorsan romlott, agyvérzést kapott, majd kedden reggel meghalt.
Dean rövid időn belül a második, a Boeing ellen tanúskodó volt dolgozó, aki hirtelen életét veszítette. Amint korábban beszámoltunk róla, március 9-én holtan találták egy szálloda parkolójában, saját autójában a Boeing egyik korábbi alkalmazottját, aki bírósági eljárások során tanúként számos aggályt fogalmazott meg a cég gyártási szabványaival kapcsolatban.
John Barnett 32 évig, 2017-es nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Boeingnél, utóbb a Dreamlinereket gyártó charlestoni üzem minőségellenőreként. Az amerikai hatóságok vizsgálata szerint John Barnett „önkezűleg okozott sérülésbe” halt bele, miután előtte a vállalat ellen indított perben tanúvallomást tett. Azt követően kezdték keresni a szállodában, hogy nem jelent meg a bíróság előtt a soron következő kihallgatásán.
Deant és Barnettet ugyanaz a jogi cég képviselte Dél-Karolinában.
Ahogy szintén megírtuk, április elején pedig Sam Salehpour, a gyártó everetti üzemében 2007 óta dolgozó minőségügyi mérnök tett bejelentést az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) felé a 787-esek és 777-esek gyártásával kapcsolatban.