Dél-Korea nemzeti légitársasága kezdetben heti egy, majd a téli menetrendtől hetente két alkalommal repül Szöul és Budapest között Boeing 787-9-es gépeivel.

Hétfő délután köszöntötték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Korean Air első menetrend szerinti utasszállító járatát, amely újabb közvetlen összeköttetést teremt Szöul és Budapest között.

A Korean Air Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépei október 3-tól heti egy, majd a téli menetrendi időszak kezdetétől hetente két alkalommal repülnek a két főváros között. A végleges menetrend változott az előzetesen kiadotthoz képest.

A KE 961/962 járatpár október 25-ig hétfői napokon 17 óra 5 perckor érkeznek Budapestre, majd másnap, kedden 19 óra 15-kor indulnak vissza Szöulba.

Október 29-től hétfői és szombati napokon helyi idő szerint 17:15-kor érkeznek Ferihegyre, és aznap 19:35-kor indulnak is vissza az Incshoni nemzetközi repülőtérre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A járatnyitó eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a légitársaság jövő nyáron heti háromra bővíti a járatok számát. A miniszter hozzátette, hogy a járatindítástól a turisztikai forgalom jelentős növekedését is várják, miután az idei évben 22 ezer dél-koreai látogató több mint 100 ezer vendégéjszakát töltött Magyarországon, ami elérte a koronavírus-járvány előtti szintet.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy az új szöuli járat a magyar gazdaság és a turizmus szempontjából is kiemelt jelentőségű: 2022 januárja és májusa között négyszer annyi dél-koreai vendég látogatott el hozzánk, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a vendégéjszakák száma pedig 87 százalékkal nőtt. Biztos vagyok benne, hogy annak köszönhetően, hogy immár 2000 ülőhely áll rendelkezésre a Budapest Airport és az Incheon Airport között, még szorosabbra tudjuk fűzni Dél-Korea és Magyarország gyümölcsöző kapcsolatát – tette hozzá a vezérigazgató.

Forrás: Korean Air

A Korean Air versenybe száll a LOT-tal az útvonalon, a lengyel légitársaság jelenleg, valamint a foglalási rendszerekben szereplő adatok szerint a 2022/23-as téli menetrendben is hetente két alkalommal, hétfői és szerdai napokon közlekedik Szöul és a magyar főváros között, szintén Boeing 787-esekkel.

A koreai légitársaság már a 2020-as nyári menetrendben tervezte, hogy elindítja a budapesti utasszállító járatait, aztán a járvány miatt a következő év tavaszára halasztották, de később ez sem valósult meg.

A Korean Air áruszállító járatait teljesítő Boeing 777F és 747F gépek viszont már 2020 óta rendszeres vendégnek számítanak a budapesti Liszt Ferenc reptéren.