A brit légitársaság Manchesterből a törökországi Dalamanba tartó járatának első tisztje lett rosszul, ezért a kapitány budapesti kitérő mellett döntött.
A Jet2.com LS 1711-es számú járata október 30-án szakította meg útját Budapesten az AVHerald bejegyzése szerint.
A járat kapitánya Dombóvár térségében, az első tiszt rosszulléte miatt döntött a kitérő repülőtéren leszállás mellett.
A Boeing 737-es ezt követően fordult Budapest irányába, és megkezdte a süllyedést, majd egy várakozó kör lerepülését követően, mintegy 30 perccel később biztonságosan leszállt Ferihegy 13R jelű futópályáján.
A beteg ellátását a leszállást követően a kijelölt állóhelyen megkezdte a mentőszolgálat.
A járaton 161 utas és 6 fős személyzet utazott, az első tiszt állapotáról és a rosszullét okáról nem áll rendelkezésre információ.
A légitársaság később egy Boeing 757-200-as küldött személyzettel együtt az utasokért, amely mintegy öt és fél órás késéssel érkezett meg az úticélra, a Boeing 737-800-ast pedig az esti órákban repülték vissza Manchesterbe.