Rentonba, a Boeing 737 MAX-ok gyárába hívta a Boeing az összes eddigi, és jövőbeni új generációs 737-est üzemeltető légitársaság pilótáit, műszaki szakembereit a gép tervezett frissítésével kapcsolatban.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint több mint kétszáz pilóta, műszaki vezető és hatósági munkatárs eligazítását szeretné az amerikai gyártó megtartani szerdán, a téma a gép szoftverének frissítése, illetve a pilótaképzés tervezett átalakítása, bár ezek egyelőre hatósági jóváhagyás előtt állnak.

A hírügynökség egyik forrása ezzel kapcsolatban jelezte: a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) tervei szerint áprilisig tervezi a frissítés és a pilótaképzés áttekintését és engedélyezését.

A Boeing szóvivője azt mondta, folyamatosan szervezik a találkozókat az üzemeltetőkkel, hogy megbeszéljék velük a gép üzemeltetésével kapcsolatos kérdéseket.

Forrás: Boeing

A résztvevők között lesz a Garuda Indonesia, amely a múlt héten közölte, tervbe vették 49 darab MAX-ra szóló megrendelésük lemondását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Boeing jelentős változtatásokat eszközöl a 737 MAX-ok átesésvédelmi rendszerén. Egy szenzor helyett a tervek szerint az MCAS mindkét szenzor adatait figyeli, amennyiben a két adat között jelentős eltérés mutatkozik, az automatika nem lép működésbe.

A továbbiakban emellett az MCAS-rendszer nem térítheti majd ki az eddigi mértékben a vezérsíkokat, ehelyett azokat csak egy kisebb, de még az áteséses balesetek elkerüléséhez elégséges tartományban mozgathatja majd.

Ezen felül a pilóták döntését a mostani helyzettel ellentétben már csak egyetlen alkalommal bírálhatja majd felül a szoftver.