Róma válhat a Lufthansa-csoport ötödik központi elosztó repülőterévé az új olasz nemzeti légitársaság felvásárlásával, a kormány nyárig nyélbe akarja ütni eladást, bár a cég körül mozgó pénzügyi és jogi tanácsadók miatt az igazgatóságának egy része távozott. Az ITA Airways eközben a tervei szerint bővíti flottáját, és az első A350-esét is hamarosan átveszi.

Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója szerint az ITA Airways felvásárlásával Róma válhat a Lufthansa-csoport ötödik központi-elosztó repülőterévé – írta meg vasárnapi számában a Corriere della Sera olasz lap.

Rómát déli központként integrálnák, amely fontos csomópont lenne a német légitársaság hálózatában.

Spohr szólt arról is, hogy az ország légiközlekedési piacát erősnek tartja, az ITA Airways felvásárlását továbbra is a Mediterranean Shipping Co. (MSC) logisztikai óriáscéggel közösen tervezik, amelyet tökéletes partnerként jellemzett.

A Lufthansa egyelőre várja, hogy megkezdhessék a cég átvilágítását, ezt követően minden lehetőséget mérlegelnek, így arról még túl korai lenne beszélni, hogy a Lufthansa direktben vásárolja-e be magát az ITA Airwaysbe, vagy csak később szerez befolyást, miután az MSC végrehajtja a felvásárlást – tette hozzá Spohr.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Airbus

A napokban a Reuters arról írt, hogy az olasz kormány idén június közepéig el akarj adni az Alitalia helyére létrehozott új nemzeti légitársaságot, de Mario Draghi miniszterelnök hivatala ezt nem kívánta kommentálni. Egy februári rendelet szerint a kormány eladás vagy tőzsdei kibocsátás útján tervezi a többségi részesedés privatizációját, és csak egy kisebb, irányítási jogokat nem adó részt kíván megtartani.

A hírügynökség értesülése szerint a kormány a múlt héten egy olasz befektetési bankot és egy jogi tanácsadó céget bízott meg a légitársaság eladásának támogatásával, annak ellenére, hogy az ITA Airways már az év elején megbízott más pénzügyi és jogi tanácsadócégeket ezzel. Emiatt a La Stampa értesülései szerint feszült helyzet alakult ki az ITA Airways menedzsmentjében, az igazgatótanács hat tagja le is mondott tisztségéről.

Mindeközben az ITA Airways a korábban bejelentett tervei szerint folytatja az útvonalhálózata felépítését és flottája bővítését.

Amint korábban megírtuk, a légitársaság az Airbusnak adott közvetlen megrendelések mellett repülőgépei jelentős részét lízingcégektől szerzi be. A napokban az AerCap vállalattal állapodtak meg tíz Airbus A320neo és két Airbus A330neo lízingjéről, a vadonatúj gépek 2023-ban és 2024-ben állnak forgalomba.

A minap pedig kigördült a festőhangárból hat lízingelt Airbus A350-es közül az első az ITA Airways azúrkék színében. A 2018-ban gyártott, de „nullkilométeres” repülőgépet korábban a kínai Hainan-csoport rendelte meg, ám pénzügyi helyzete miatt végül nem vette át.

Mint ismert, a Lufthansa-MSC páros mellett olasz sajtóértesülések szerint a Wizz Air fő tulajdonosa, az amerikai Indigo Partners LLC, a Delta Air Lines az Air France-KLM együtt szintén érdeklődik az ITA Airways felvásárlására, bár később a Delta csak azt erősítette meg, hogy partneri kapcsolatait kívánja mélyíteni az olasz légitársasággal, a tulajdonszerzést nem tervezi.

Így készült az ITA Airways első A350-esének festése