Dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon a Budapest Airport a hosszú késés és járattörlés miatt a reptéren veszteglő utasoknak, ahol az üzemeltető szükség esetén ételt és italt oszt, információkkal látja el az utasokat és pihenni is lehet.

A légiközlekedésben kontinens-szerte tapasztalt járatkésések és járattörlések miatt az utasok gyakran hosszú órákon keresztül a repülőtereken várakoznak. Ez a tendencia Budapesten is tapasztalható, ezért a Budapest Airport – egyetértve a Nemzetgazdasági Minisztérium által megfogalmazott állásponttal – saját hatáskörén túl is mindent megtesz azért, hogy az utasokat ebben a nehéz helyzetben is a lehető legmagasabb szinten támogassa – írta közleményében az üzemeltető.

Ennek részeként a repülőtér üzemeltető két, BUD:carezone névre keresztelt segítőpontot alakított ki a tranzitterületen, amelyet szükség esetén további egy egységgel bővít.

A légitársaság, a földi kiszolgáló vállalat vagy a Budapest Airport személyzete hangosbemondás útján vagy személyesen tájékoztatja az érintett utasokat arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik.

A zónákban a Budapest Airport a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt ad, valamint szükség esetén szendvicset, vizet, a kisgyermekeseknek pedig pelenkát, bébiételt és törlőkendőt is biztosít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)

A Budapest Airport már eddig is 7500 palack vizet osztott ki a várakozóknak, és a készleteket folyamatosan tölti fel, hogy a megfelelő mennyiségű palackozott víz folyamatosan rendelkezésre álljon.

Mindezeken felül a vállalat kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket biztosít, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesz elérhetővé a repülőtér teljes területén.

A helyszínen a napokban kihelyezésre kerülő QR-kód beolvasásával az utasok járatkésésekkel és –törlésekkel kapcsolatos hasznos információkat találnak és a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kapnak telefonos elérhetőségekkel. Emellett termináltérkép is segíti majd őket abban, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat – például mosdókat, baba-mama szobákat, teraszokat, éttermeket – könnyebben megtalálják.

A zónák a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak.

(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)

A Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak. A BUD:carezone-ban a Budapest Airport ügyeletes terminál menedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat.

„Mindenkori prioritásként kezeljük, hogy repülőtér üzemeltetőként akár a felelősségi körünkön túlmutatóan is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk az utasoknak. Most, amikor sokaknak a járatkésések miatt a repülőtéren kell várakozniuk, a segítőpontok felállításával a lehető leggyorsabban reagáltunk a helyzetre – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Kiemelte: – Pozitívan fogadjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemelt ügyként kezeli a problémát, és a Budapest Airport tulajdonosaiként közösen, gyorsan és hatékonyan tudtunk fellépni a kialakult helyzet orvoslásában.”

A Budapest Airport a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben, érkezzenek időben (legalább a járat indulása előtt 2,5 órával) a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását. A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert (ami a biztonsági ellenőrzésen átvihető) érdemes bepakolni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár egy több órás repülőtéri tartózkodás esetén.

A késések bármely légitársaság bármely járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat.

Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint, ezek esetében nincsenek, vagy csak minimálisak a késések. Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést.

A légiközlekedés minimum négyszereplős folyamat: a repülőtér, a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a légiforgalmi irányítók felelnek az utasok biztonságos repüléséért, az ő hatásköreiket egészítik ki a hatósági szerepkörök. A folyamatban – jogszabályok és szerződések alapján – mindenkinek megvan a maga felelőssége, így a repülőtér üzemeltető és a repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló vállalatok hatásköre is szabályozott. A szereplők közösen együttműködve tudnak minden esetben cselekedni, így például egy adott járattal kapcsolatos minden információ esetében az információáramlásnak gördülékenyen kell történnie az összes szereplő között ahhoz, hogy a végén az utasok is időben kapjanak pontos tájékoztatást a járatukkal kapcsolatban.

A járatkésések és járattörlések alkalmával a Budapest Airport a saját felelősségi körébe tartozó teendőket maximálisan ellátja, sokszor hatáskörén is túllépve támogatja a földi kiszolgálók munkáját annak érdekében, hogy az utasokat a nehéz körülmények ellenére is ki tudják szolgálni és a megfelelő információval el tudják látni.

Fontos tudni, hogy mivel az utasok a légitársasággal állnak szerződésben, az elsődleges tájékozódási pont a légitársaság, illetve a helyszínen az utasfelvételt és a be- és kiszállítást végző földi kiszolgáló vállalatok munkatársai.

Járatkésés illetve -törlés esetén a légitársaság sms-ben és/vagy e-mailben tájékoztatja az utasokat a várható indulásról illetve az esetleges teendőkről. A helyszínen a földi kiszolgáló vállalat munkatársai rendelkeznek a légitársaságtól kapott értesítés alapján az adott járatot érintő legfrissebb információkkal, és ennek megfelelően tájékoztatják az utasokat. A Budapest Airport járatkésés esetén a terminálinformációs feladatokat ellátó kollégákon keresztül folyamatosan támogatja a földi kiszolgálók munkáját, a tőlük kapott információk alapján segít nekik az utasok tájékoztatásában.

A jelenlegi helyzet minden légiközlekedési szereplőt kihívás elé állít, amit az ökoszisztéma szereplőivel együttműködve, közösen lehet kezelni. A Budapest Airport üzemeltetési feladatain túl az utasok segítése érdekében alakította ki a BUD:carezone területeket, ahol folyamatosan monitorozza a fennálló helyzetet és az utasok igényeit annak érdekében, hogy a lehető legtöbb szolgáltatást biztosítani tudja számukra a kellemetlenségek enyhítése és a magas szintű utaskiszolgálás érdekében.