Tizenhat útvonalon közlekedtet járatokat Budapestről a Wizz Air május elejétől, a debreceni bázis viszont csak júniustól nyílik újra a jelenlegi tervek szerint.

Az utóbbi napok-hetek hektikus változásait követően úgy tűnik, kialakult a Wizz Air májusi menetrendje Budapestről.

A low-cost légitársaság tizenhat útvonalon tervezi a járatok üzemeltetését Budapestről május első napjaitól
– válaszolta az AIRportal.hu kérdésére a Wizz Air.

Ez jelentős bővülés az utóbbi hetekben üzemelő hat útvonalhoz képest. A friss tájékoztatás szerint május elejétől Athén, Barcelona, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick, Liverpool, London-Luton, Madrid, Stockholm-Skavsta, Szarajevó, Berlin, Podgorica és Marosvásárhely lesz elérhető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A foglalási rendszerben jelenleg elérhető adatok szerint május második felében a légitársaság növeli a járatszámokat több útvonalon is, de ez nagyban függ az éppen akkor érvényben lévő esetleges hatósági korlátozásoktól, illetve természetesen a kereslettől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A debreceni bázison csak június 1-től indul újra a forgalom a jelenlegi tervek szerint.

A Wizz Air járatai Budapestről 2020. május elejétől

Célállomások IATA kód Heti járatszám Várható bővülés a hónap második felére
Athén ATH 2 heti 3-ra bővül
Barcelona BCN 3 heti 4-re bővül
Birmingham BHX 2
Bázel BSL 3
Dortmund DTM 3 heti 4-re bővül
Eindhoven EIN 7
Göteborg GOT 2 heti 3-ra bővül
London-Gatwick LGW 5
Liverpool LPL 2
London-Luton LTN 14 május 1-7-ig csak napi 1
Madrid MAD 2 heti 3-ra bővül
Stockholm-Skavsta NYO 3 heti 5-re, majd 6-ra bővül
Szarajevó SJJ 2
Berlin SXF 3
Podgorica TGD 2
Marosvásárhely TGM 4

A légitársaság a hét végén a lutoni bázis újranyitásával kapcsolatos közleményében kiemelte, hogy új eljárásokat vezetnek be az emberek közötti távolságtartás biztosítása érdekében, valamint a takarításra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, a kabint az éjszakai órákban alaposan fertőtlenítik.

A repülőgépek fedélzetén a légiutaskísérők számára kötelezővé teszik a maszkok és a gumikesztyűk viselését, az utasoknak fertőtlenítő kendőket osztanak.

Az utasokat arra kérik, hogy online jelentkezzenek be a járatokra, minden szolgáltatást előre vásároljanak meg, hogy a reptéri interakciókat és sorbanállást a minimálisra lehessen csökkenteni, valamint a fedélzeti vásárlások során lehetőleg érintésmentes fizetési technológiákat használjanak.

Múlt héten megírtuk, hogy május elejétől a Wizz Air több bázisát is újranyitnáköztük a bécsit is. A Wizz Air jelenleg 4-5 gépet, kapacitása 3 százalékát használja. Május elejére az aktív flotta aránya 10 százalékra emelkedik egyes bázisok megnyitásával, 2-3 hónap múlva pedig elérheti akár a 30 százalékot is a cégvezető múlt héten ismertetett tervei szerint.

A repülőjegyet váltó utasoknak figyelniük kell arra, hogy a célország alkalmaz-e korlátozásokat a beutazókkal szemben, azaz beenged-e külföldi állampolgárokat, vagy elrendel-e számukra kötelező karantént.

A repülőjegyet foglaló utasok figyelmét a fizetést megelőzően arra hívja fel a Wizz Air, hogy az utazás előtt tájékozódjanak a célországokban rájuk vonatkozó hatósági korlátozásokról.

A tájékoztatás szerint ezért az utas a felelős, a légitársaság az általános szállítási feltételek vonatkozó pontjai szerint megtagadhatja a beszállást, ha érinti az utast valamilyen beutazási korlátozás.

A magyar hatóságok rendelkezései szerint Magyarországra március 17-től csak a magyar állampolgárok és az EGT országok azon állampolgárai léphetnek be, akik állandó tartózkodásra jogosultak Magyarországon. A rendelkezések a kiutazást nem korlátozzák, a repülőtérről bárki – külföldi és magyar állampolgár is – elutazhat, azonban a cél- és tranzit országok hatóságainak rendelkezéseit minden utasnak figyelembe kell vennie.

A járatok menetrendje a légitársaságok döntései, és az érintett országok hatósági rendelkezései függvényében akár napról napra változhatnak, az ad-hoc járattörlések, vagy módosítások valószínűsége is nagyobb a szokásosnál.

Így változik a repülés a Wizz Air fedélzetén a koronavírus árnyékában