Tízezres létszámleépítés lehet a koronavírus-járvány következménye a Lufthansa-csoportnál a vezérigazgató szerint. A Virgin Australia gépeit Perth repterének üzemeltetője lefoglalta, és munkagépekkel akadályozza meg, hogy elvigyék őket. Állami segítségért könyörög az USA-beli „Sólyom Airways”, az engedélyekkel sem rendelkező Avatar Airlines. A dél-amerikai Avianca a csőd szélére került, a Taromot és a Blue Airt a román, a Korean Airt pedig a dél-koreai állam menti meg ugyanettől. 

Carsten Spohr, a Lufthansa Group vezérigazgatója az Aero.de információi szerint a dolgozóknak írt belső levélben közölte, hogy az összesen 130 ezer munkavállalót foglalkoztató vállalatcsoporttól tízezer fő elbocsátásra is sor kerülhet a koronavírus-járvány, illetve ennek folyományaként a cégméret kényszerű csökkentése miatt. E szerint száz géppel szeretnék csökkenteni az össz-flottát, és 2023-ig nem számolnak a járvány előtti szintre való visszatéréssel.

Fotó:AIRportal.hu

„A légiközlekedést érintette először ez a krízis, és ez az iparág lesz az utolsó, amely kijön belőle” – fogalmazott a Lufthansa-vezér.

A Virgin Australia a héten vonult önkéntesen csődvédelembe, majd csődbiztosokra bízták a cég rendbe tételét, akik meg is kezdték a folyamatot, amelynek végén remélhetőleg egy életképes légitársaság térhet vissza a piacra.

Addig azokban sok dolguk lesz, a Reuters szerint a légitársaság összesen 4,4 milliárd USA-dollár tartozást halmozott fel több mint 10 ezer hitelezője felé, a saját dolgozóinak 286 millió dollárral tartozik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég megkezdte az egyeztetéseket a lízingbe adókkal, mivel három hónapos halasztást szeretnének elérni a díjak fizetésében. Eközben a perth-i repülőtér a cég adósságainak fejében a légikikötő közlése és fotók tanúsága szerint lefoglalta a Virgin Australia több repülőgépét is. Semmit nem bíztak a véletlenre, a gépek elé homlokrakodót, vagy más szolgálati járművet állítottak, hogy senki ne tudja csak úgy elvinni őket.

Dél-Amerikában az egyik nagy szereplő, a több országban jelen lévő Avianca-csoport került nagyon nehéz helyzetbe, a Nasdaq News a Reuters cikkét idézve azt írta,

az Avianca Holding könyvvizsgálói szerint kétséges, hogy a cég túléli-e a válságot. 

A kontinens második legnagyobb légiforgalmi vállalata már a járvány előtt is rossz anyagi körülmények között működött, a Unitedtől kértek kölcsön a hitelek törlesztésére. Márciusban a cég minden járatát leállította, a dolgozókat fizetés nélküli szabadságra küldték.

Fotó: AIRportal.hu

Vannak azonban ennél szerencsésebb helyzetben lévő légitársaságok is, a Korean Air 971 millió dolláros mentőövet kap: az állami kézben lévő Koreai Fejlesztési Bank és az Export-Import Bank biztosít hitelkeretet – írja a Reuters.

A Mediafax hírügynökség arról számolt be, hogy
a román állam anyagi segítséget nyújt a Taromnak, illetve a magánkézben lévő Blue Airnek is.

A két légitársaság összesen 130 millió eurós segítséget kért, arról nincsenek információk, hogy végül mennyi pénzt ítéltek meg nekik.

Fotó: ATR

Az újabb nevén Avatar Airlines legalább 1993 óta tartó elindulási próbálkozásairól mi is többször beszámoltunk, a vicckategóriába tartozó USA-beli „légitársaság” most komolyan az amerikai szövetségi kormányhoz fordult anyagi segítségért. A Steve Mnuchin pénzügyminiszternek címzett, a cég honlapján is elérhető levélben a vezetőség hosszasan részletezte a helyzetet. Ebből kiderül, hogy
a légijármű-üzembentartói engedély (AOC) megszerzésének is csak a legelső fázisában vannak, mégis úgy gondolják, hogy közérdek fűződik a cég megmentéséhez.

Konkrét összeget a légitársaság ügyvezető alelnöke, Michael E. Zapin nem említett, csak annyit kért, hogy hitellel és hitelgaranciával segítsék ki cégét.

Eközben az is kiderült a Boeing háza tájáról, hogy a cég a felével csökkentheti a 787 Dreamliner gyártósorainak kibocsátását, és leépítéseket jelenthet be a jövő héten esedékes, első negyedéves jelentés közzétételekor – írja a Bloomberg belsős információkra hivatkozva.

A gyártó már január végén azt tervezte, hogy az eddigi havi 14 darabos Dreamliner-összeszerelés az idén 12-re mérséklődik, majd 2021-től két éven át csak havonta 10 példány készül. Azonban a koronavírus-járvány hosszútávú hatásai miatt ennél nagyobb mértékű és hamarabb végrehajtott csökkentésre készülhetnek az újabb hírek alapján.

Fotó: AIRportal.hu

Több forrás szerint a 787-es gyártósorok jelenleg havi 14 gépes kibocsátása egy számjegyű értékre csökken.

A gyártó nem kommentálta az értesüléseket.

A Flihtglobal szerint a Jet2 most azzal számol, hogy a járatok felfüggesztése 135 millió dollár veszteséget okoz majd a cégnek. Költségcsökkentés miatt a brit légitársaság a korábbi tervekkel ellentétben mégsem bérel ki a nyári menetrendi időszakra 12 repülőgépet.