Jogerősen több év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban három légiforgalmi irányítót a vnukovói repülőtéren hat éve történt baleset miatt, amelyben életét vesztette a Total olajipari cég akkori vezérigazgatója.
Az Aero.de szaklap beszámolója szerint az eset 2014. október 20-án este történt, a Dassault Falcon megkapta az engedélyt a felszállásra a vnukovói repülőtérről, de a futópályán egy hóeltakarító jármű épp keresztben áthaladt.
Bár a pilóták még az ütközés előtt megpróbálták elemelni a repülőgépet, annak futóműve beleakadt a munkagép tetejébe, a Dassault átfordult, a földhöz csapódott és kigyulladt.
A fedélzeten a pilótákon kívül Christophe de Margerie, a Total vezérigazgatója tartózkodott, egyikőjük sem élte túl a balesetet.
Az illetékes orosz bíróság most hozott jogerős határozatot az ügyben, három légiforgalmi irányítót vontak felelősségre, őket öt, öt és fél, illetve hat év börtönbüntetésre ítélték.
A Nemzetközi Közforgalmi Pilóták Egyesülete (IFALPA) közleményében kritizálta a döntést, álláspontjuk szerint rendkívül hátrányos az ítélet a légiközlekedés szempontjából, mert az ilyenek miatt nem tudják levonni a megfelelő konzekvenciákat egy-egy balesetből, így a jövőbeni előfordulásuk ellen sem tudnak megfelelő lépéseket tenni.
Ebben a konkrét esetben az IFALPA szerint a három légiforgalmi irányítót nem a baleset okozásáért, hanem azért ítélték el, mert az akkor rendelkezésre álló és nem megfelelő technológiát használták, bár arra a közlemény nem tért ki, hogy a légiforgalmi irányító rendszer melyik eleme volt szerintük elavult.