Huszonöt utas szállítása akár 17400 kilométeres távolságra, húsz órás repülőútra, privát háló- és fürdőszobákkal: az Airbus bejelentette, hogy elérhető lesz az Airbus Corporte Jets-márkájával is az A330neo.
Az új generációs hajtóművekkel szerelt szélestörzsű típusa, az A330neo is bekerül az Airbus Corporate Jets üzleti- és VIP-repülőgépeket kínáló márkaválasztékba az Airbusnál. Az európai gyártó közleménye szerint az ACJ330neo az új hajtóművekkel, aerodinamikai és egyéb műszaki fejlesztésekkel gazdaságosabb, komfortosabb, igazi „világ körüli” hatótávolságú gép lesz.
Az ACJ330neo huszonöt utasra berendezve, privát háló- és fürdőszobákkal, tárgyalóhelységgel, dolgozószobával és vendégeknek ülőhelyekkel akár 17400 kilométeres távot, mintegy húsz órás repülőutat is képese lesz teljesíteni.
John Leahy, az Airbus vezérigazgatója közölte: a VIP-gépek ügyfeleinek, úgy mint államfők, kormányzati delegációk, az ACJ330neo a formaterv, a bizonyított képesség és a gazdaságosság verhetetlen kombinációját nyújtja, hiszen a világ legkelendőbb szélestörzsű típuscsaládjának tagja lesz. Az újfajta Rolls-Royce Trent 7000 hajtóműveknek, a sharklet-szárnyvégeknek is köszönhetően jóval kedvezőbb a terhelhetősége és a hatótávja.
A gyártó hangsúlyozza azt is, hogy az Airbus kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik ilyen repülők kialakításában, több mint száznyolcvan ACJ közlekedik a világban jelenleg. Nem csak a keskenytörzsű típusai, hanem a régebbi hajtómű-opciós A330 és testvére, az A340, illetve az új generációs A350XWB és az óriás A380-as is elérhető Airbus Corporate Jet kialakítással.
Az ACJ330neo felszerelhető lesz a földről jól ismert GPS-hez hasonló OANS-berendezéssel (onboard airport navigation system), a futópályán való túlfutást megakadályozó ROPS-rendszerrel (runway overrun protection system) vagy head-up display-jel is is. Emellett természetesen alapfelszereltsége lesz a CAT III/B fokozatú automata megközelítési képessége – sorolja a gyártó közleménye.