Havi cikkek: szeptember 2019
Száz SpaceJet M100-as megrendeléséről tárgyal az amerikai Mesa Airlines a japán gyártóval
Szándéknyilatkozatot írt alá az amerikai Mesa Airlines regionális légitársaság 100 darab Mitsubishi Aircraft SpaceJet M100 típusú repülőgép megrendeléséről.
Az Aerion és a Boom is a szuperszonikus repülés szabályainak könnyítését szorgalmazza
A szuperszonikus utasszállítók fejlesztésén dolgozó két cég szerint az új jogszabály-tervezet gyakorlatilag a hangsebesség feletti repülések teljes ellehetetlenítését jelentené.
Leáll az Aigle Azur
Péntek este teljesen leáll az Aigle Azur, amely korábban pár járatát már törölte, és a jegyek értékesítését sem tervezte szeptember 10-e után.
A repülőterek madárveszélynek való kitettségét vizsgálja a Roszaviacija
Vizsgálatot kezdeményezett az orosz repülőtereknél az ország közlekedésbiztonsági szerve, amely a madárveszélynek való kitettségre fókuszál.
Megkezdte a járatok beszüntetését az Aigle Azur
Megkezdte a járatok beszüntetését a csődvédelem alatt üzemelő Aigle Azur, sőt már a jegyvásárlást is felfüggesztetését is elrendelték, miközben új tulajdonost keresnek.
Nyaralásra induló Easyjet pilóta vitte el a gépet Alicantéba hiányzó kollégája helyett
Egy nyaralására induló pilóta utasnak kellett az Easyjet egyik gépét Alicantéba vinni, az eredetileg kijelölt pilóta ugyanis nem jelent meg időben a járat teljesítésére.
A repülőgép- és hajtóműgyártókat ostorozta az Emirates elnöke
Gyakorlatilag ultimátumot adott a gyártóknak Tim Clark, az Emirates elnöke: addig nem vesz át újabb repülőgépeket, amíg az Airbus és a Boeing úrrá nem lesz a problémákon. Szerinte a légitársaságok nehéz helyzetben vannak, a kedvezőtlen piaci tendenciákban 3-5 évig nem várható pozitív fordulat.
Lemondhatja 737 MAX-megrendelését az orosz állami holding
Lemondhatja Boeing 737 MAX új generációs gépekre kötött szerződését az orosz Rostec állami holding lízingvállalata, mert megelégelte a repülési tilalom miatti csúszást, sőt az orosz cég keresetében vaskos kártérítést is követel.
Ezen a hétvégén rendezik meg a 2019-es Airpower repülőnapot az ausztriai Zeltwegben
Szeptember 6-án és 7-én ismét megrendezik az ausztriai Zeltweg légibázisán a nagyszabású Airpower repülőnapot.
Íme a 2019. szeptember 8-i börgöndi Légiparádé programja
Idén is megrendezik a már hagyományossá vált repülőnapot a Székesfehérvár melletti Börgönd egykori katonai repülőtéren. Program és praktikus infók a 2019. szeptember 8-i börgöndi légiparádéról.
Szijjártó: jövő nyártól naponta repül a LOT Budapestről New Yorkba
Budapest a LOT lengyel légitársaság második bázisává válik, az új stratégiai együttműködési megállapodás értelmében a LOT budapesti bázisáról jövő nyártól naponta indulnak repülőgépek New Yorkba.
Hat áruszállító 777-est rendelt a tajvani China Airlines
Hat darab Boeing 777F repülőgép megrendelését véglegesítette a China Airlines, a kéthajtóműves áruszállító gépekkel a cargo-flottáját modernizálja a légitársaság.
Alig 10 százalékát kaphatják csak vissza pénzüknek a Jet Airways hitelezői
A Jet Airways hitelezői alig 10 százalékát láthatják csak viszont befektetett pénzüknek, ha nem találnak megfelelő vevőt az áprilisban leállított légitársaságnak. Erre pedig egyre nagyobb az esély.
Ma teljesíti utolsó kereskedelmi járatát az MD-80-as típus az American Airlines-nál
Ma teljesíti utolsó kereskedelmi járatát Mcdonell Douglas MD-80-as az American Airlines flottájában, az AA80-as járatra minden jegy elkelt.
Katonai célokra hasznosítaná az Il-114-est Oroszország
Újgenerációs tenegeri járőrt és tengeralattjáróvadászt szeretne kifejlesztetni az orosz védelmi minisztérium a polgári hasznosításban sikertelennek bizonyult Il-114-esből.
Decembertől zéró tolerancia az EU-n kívülről érkező utasok poggyászaiban szállított növényi termékekre
Az új szabályozás szerint az eddigiekhez képest szigorúbban járnak el a kis mennyiségben (fogyasztási mennyiség) behozott növények, növényi termékek kapcsán is.
Ferihegyen fogadták a balti országok légterét védő magyar katonákat
A Magyar Honvédség 2015 után most másodszor teljesítette a balti missziót, amely során a három balti ország - Litvánia, Lettország és Észtország - légtérrendészeti feladatait végezte.
Utassegítő, reptéri ügyintéző
CELEBI Ground Handling Hungary Kft.
Repülőgép kiszolgálási tiszt
CELEBI Ground Handling Hungary Kft.
Dokumentumfilm-sorozat készült a brit repülés százéves évfordulójára
Folytatja a brit közforgalmú repülés századik évfordulójának és elődeinek ünneplését a British Airways: a nézők négyrészes dokumentumfilm-sorozatban nyerhetnek betekintést a légitársaság kulisszái mögé.
Ilyen amikor a légitársaság vezére szolgálja fel az ételt a fedélzeten
Az egyedülálló kezdeményezés célja az volt, hogy ötcsillagos indonéz légitársaság vezetése első kézből tapasztalja meg, hogy mi történik a gépek fedélzetén és közvetlenül kapjon visszajelzéseket az utasoktól a cég szolgáltatásairól.
Átvette első Airbus A330-900neo repülőgépét a portugál Hi Fly
Átvette első Airbus A330-900neo repülőgépét a Hi Fly, magánkézben lévő portugál légitársaság.
Szabotázsgyanú miatt több tucat légiutas-kísérőt felfüggesztett a Cathay
Több tucat légiutas-kísérőjét felfüggesztette a munkavégzés alól a Cathay Pacific és új ellenőrzési folyamatokat is bevezet a hongkongi légitársaság, miután több járaton is szabotázsgyanú merült fel. Az eseteket a hatóságok is vizsgálják.
Borúlátó a három legnagyobb amerikai MAX-üzemeltető
A jövő év elejéig, illetve ez év decemberig kiterjesztette a három legnagyobb amerikai Boeing 737 MAX-üzemeltető a típus repülési tilalma miatti járattörléseket.
Már tesztelik a Magyar Honvédség H145M helikopterét a donauwörth-i gyárban
A szakemberek ma az alacsony magasságon végrehajtott manőverezési teszteket hajtják végre a Magyar Honvédség leendő H145M helikopterével. Helyszíni képgaléria és videó!