Az igazgatóság döntése értelmében a Lufthansa-csoport összesen 27 darab Airbus A320neo családba tartozó gép vételére vonatkozó szándéknyilatkozatot rendeléssé alakít.

A csoport közlése szerint a Lufthansa 24 darab A320neo és 3 darab A321neo vételét jelentette be Toulouse felé. A döntést a társaság a kedvező piaci folyamatokkal, javuló árbevétellel indokolta, emellett a folyamatosan bővülő igény kiszolgálása miatt is szükségük van az új repülőgépekre.

A rendelés listaáron számolt piaci értéke 3 milliárd dollár, a lépéssel a Lufthansa-csoport A320 rendelésállománya 149 gépre emelkedik, ebből eddig 13-at vettek át. A gépek 2023-2024-ben érkeznek meg a csoport flottájába. Az új rendelésből 10 darab a Swisshez, a többi pedig elszórva a többi légitársasághoz kerül, erről több részletet a cég nem közölt.

A Prattes hajtóműhibákból tanulva a Lufthansa úgy döntött, gépek egy részét a CFM Leap-1A egységgel kéri, így mindkét elérhető opció nagyjából egyenlő arányban áll majd rendelkezésre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Lufthansa-csoport csütörtökön közölte, hogy a négy bázis (Frankfurt, München, Zürich és Bécs) fejlesztését úgy szeretné koordinálni, hogy azok nagyjából egy szinten legyenek, mindegyik ugyanolyan fontos legyen a hálózatban. Míg Franfkfurtban csökkentik, a többi bázison emelik a járatok számát, ezzel együtt a kapacitásokat a jövő nyári menetrendi időszakban.