A Boeing 787-esek Rolls-Royce Trent 1000 C szériájú hajtóműveinek új kompresszorlapátjai megkapták az európai (EASA) és amerikai (FAA) repülésbiztonsági ügynökségek jóváhagyását. Így megkezdődhet az érintett hajtóművek alkatrészcseréje, az akció mintegy 170 Dreamlinert érint.
A hajtómű idő előtti korróziójára több mint egy éve derült fény, azóta dolgoztak a gyár szakemberei a problémán. A megoldást már tavaly megtalálta a gyártó, azonban a hatósági jóváhagyást csak a tesztek sikeres elvégzése után kaphatták meg az új kompresszorlapátok.
A Flightglobal információi szerint a Boeing és a Rolls-Royce már ki is adta a javítási utasítást, amely csaknem 170 Dreamlinert érint.
A gyártó a tanúsítvány megszerzése után biztos abban, hogy a B széria és a Trent 1000-TEN hajtóművek hasonló alkatrészeinek újratervezése sem ütközik majd akadályba.
A Rolls-Royce kiemelte a tesztelési folyamat gyorsaságát – amely 2018 júniusában kezdődött -, valamint azt, hogy már a próbák sikeres elvégzése után, a hatósági jóváhagyást megelőlegezve elkezdte gyártani az új tervezésű lapátokat.
Hozzátették, hogy ez is része annak a programnak, amelyet azért indítottak, hogy csökkentsék a 787-es üzemeltetőinek veszteségét.