Figyelmen kívül hagyta a légiforgalmi irányítás utasítását a Pakistan International Airlines május 22-én lezuhant A320-as repülőgépének pilótája, erről a légügyi hatóság levélben tájékoztatta a légitársaságot.
A Reuters által is megtekintett levélben a polgári légügyi hatóság azt írta, a PK 8303-as számú, Lahore-Karacsi járatot teljesítő Airbus A320-as pilótáját
a bevezető irányító kétszer is arra utasította, hogy szakítsa meg a megközelítést, mert a siklópályához képest túl magasan van, és túl nagy sebességgel közelíti meg a repülőteret.
A pilóta mindkétszer azt közölte, hogy „kényelmesen” végre tudja hajtani a leszállást. Az első próbálkozáskor az előzetes vizsgálatok szerint mindkét hajtómű több száz méter hosszan, többször a futópályához ért, és felsértette a burkolatot, mivel behúzott futóművekkel landolt a pilóta, majd a gép újra elemelkedett.
A második megközelítés során mindkét hajtómű leállt, és a repülőgép nem ért el a futópályaküszöbig, a repülőtértől pár száz méterre lezuhant.
A Reutersnek a Pakistan International Airlines munkatársa megerősítette, hogy kaptak ilyen tartalmú levelet a hatóságoktól, de az abban foglaltakat nem kommentálta. A baleset helyszínén megtalálták mindkét fedélzeti adatrögzítőt, amelyeket azóta Párizsba, a francia repülésbiztonsági szervezet, a BEA laborjába vitték.
A napokban sikerült kiolvasni minden adatot a „fekete dobozokból”, a pakisztáni hatóságok várhatóan június 22-én publikálják az ezek felhasználásával is készített előzetes balesetvizsgálati jelentést.
A Lahore felől érkező járat fedélzetén 91 utas és 8 fős személyzet volt, csodával határos módon két utas túlélte a balesetet, és bár a gép sűrűn lakott övezetre zuhant, az ott-tartózkodók közül mindössze nyolcan szenvedek kisebb-nagyobb sérüléseket, de egy gyermek több nappal kórházba szállítása után vesztette életét.