Június 1-től heti hétre növeli járatai számát Budapest és Dubaj között az Emirates, valamint a magyar utazók körében is népszerű célállomások felé bővít a légitársaság, illetve újabb útvonalakon állnak forgalomba az A380-asai.
Közel harmadával növeli kapacitásait teljes hálózatán március 26-tól kezdődően az Emirates, ám a növekvő kereslet miatt már most további bővítések jönnek a nyári szezon közeledtével – közölte a légitársaság.
Amint arról korábban már beszámoltunk, június 1-től heti hétszer repül a magyar főváros és Dubaj között a mostani heti öt járat helyett. Emellett a globális hálózatán bejelentett bővítés számos olyan útvonalat is érint, amely a magyar utazók körében is népszerű.
Azok pedig, akik kifejezetten az A380-as óriásgéppel szeretnének utazni, a meglévők mellett újabb útvonalakon tehetik ezt meg: május 1-től Peking, június 4-től Sanghaj, augusztus 1-től pedig Kuala Lumpur és Tajpej irányába is az óriásgépek indulnak Dubajból.
Jól jelzi a kereslet növekedését, hogy a légitársaság további A380-asokat állít forgalomba számos európai útvonalán is, mint például Glasgow, Birmingham és Nizza.
Az Emirates 800 milliárd forint értékű program keretében újítja fel az A380-as flottáját, és már négy olyan példány is visszatért a forgalomba, amelyeken teljesen megújult fedélzet várja az utazókat. A magyar utasok számára fontos járatbővítések:
Kelet-Ázsia
- Bangkok: augusztus 1-től napi 5 járat a jelenlegi 4 helyett
- Peking: március 15-től napi közvetlen járat indul Boeing 777-300ER típusú géppel, május 1-től viszont az A380-as óriásgép áll szolgálatba az útvonalon. Szeptember 1-től pedig egy második napi járat indul A380-as repülőgéppel.
- Hongkong: március 29-től újabb non-stop járat indul. Ezzel az Emirates járatainak száma heti 14-re nő, beleértve a már meglévő napi Dubaj-Bangkok-Hongkong járatot is.
- Kuala Lumpur: június 1-től egy harmadik napi járat indul.
- Tokió: április 2-tól újraindulnak a naponta közlekedő járatok a Haneda repülőtérre. Ezzel az Emirates járatainak száma Japán fővárosába és más nagyvárosaiba napi 21-re emelkedik.
Ausztrália és Új-Zéland
- Brisbane: a június 1-től induló újabb napi járattal heti 14 járat indul.
- Christchurch: március 26-tól újraindul a napi járat Dubajból Sydney-n érintésével Új-Zéland déli szigetének legnagyobb városába.
- Melbourne: március 26-tól indul a harmadik napi járat Szingapúron keresztül a már meglévő két közvetlen Melbourne-Dubaj járat mellett.
- Sydney: május 1-től napi háromra nő a non-stop járatok száma Dubajból.
Afrika
- Dar-esz-Szalam: a mostani heti 5 járat helyett naponta repül az Emirates Dubajból május 1-től.
- Entebbe: heti hatról hétre nő a járatsűrűség július 1-től.