A low-cost légitársaság 241,1 millió eurós nettó veszteséget jelentett a december 31-én zárult negyedévben az erősödő kereslet ellenére, a Pratt & Whitney hajtóművek problémái még 2-3 évig hatással lesznek a működésére, és a cég az évtized végéig tervezett repülőgép-átvételek jelentős részét is elhalasztotta, az egyenletesebb növekedésre hivatkozva.

A Wizz Air 2025. január 30-án tette közzé a 2025-ös pénzügyi éve 2024. október 1-től december 31-ig tartó, harmadik negyedévének eredményeit, amely szerint a légitársaság 15,5 millió utast szállított, 2,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

A flottában 226 repülőgép teljesített szolgálatot, amely 14,7 százalékos növekedés az előző év végén meglévő 197-hez képest. A légitársaság a 2024. december 31-én zárult negyedévben négy A321neót vett át, de két régebbi A320-ast kivont.

A Wizz Air a menetrendben tervezett járatok 99,4 százalékát repülte le, amely megegyezik az előző időszak eredményével, ezek 75,5 százaléka volt pontos, amely némi javulást jelent. A flotta átlagosan 12 óra 10 percet tölt a levegőben naponta.

Az egy ülésre és egy kilométerre vetített kapacitás (ASK) 1,7 százalékkal csökkent, ugyanakkor a járatok átlagos üléskihasználtsága (load factor) 2,7 százalékponttal 90,3 százalékra nőtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A repülőjegy-eladásokból származó bevételek 13 százalékkal 626,2 millió euróra emelkedtek, míg a pluszban eladott szolgáltatások járulékos bevételei 8 százalékkal 550,7 millió euróra nőttek, a magasabb nettó átlagáraknak és a javuló kihasználtsági tényezőnek köszönhetően. Így összesen a negyedéves bevétel 10,5 százalékkal 1,18 milliárd euróra bővült.

Az egy utasra jutó átlagos bevétel 75,79 euróra emelkedett, amely 7,7 százalékkal több az előző év azonos időszakánál.

A légitársaság működési költségei 1,25 milliárd eurót tettek ki, amely mintegy 1 százalékkal magasabb az előző évi azonos időszaknál az alacsonyabb kapacitás (ASK) ellenére, az egy ülőhely-kilométerre jutó összköltség (CASK) 3,6 százalékkal volt magasabb.

A vállalat negyedéves vesztesége 241,1 millió euró volt, amely jelentős romlás az előző évi 105,4 millió eurós veszteséghez képest is, hátterében a magasabb költségek, valamint a negyedévben leírt 160 millió eurónyi árfolyamveszteség volt.

A légitársaság flottájának ötöde (mintegy 40 repülőgép) jelenleg sem repül a Pratt & Whitney hajtóművek szennyezett fémporból készült alkatrészeinek hosszú javítást igénylő cseréje miatt.

A vállalat közlése szerint a következő, 2025 áprilisában kezdődő pénzügyi évében is ugyanennyi gép kiesésével kell számolni, sőt a probléma még legalább két vagy akár három évig hatással lesz a cég működésére.

Fotó: AIRportal.hu

Hozzátették: ez még annak függvényében változhat, hogy a már megrendelt 177 A321neo gépéhez milyen hajtóművet választ a cég, erről folyamatban vannak a tárgyalások.

A légitársaság a tavaly év végi állapot szerint 260 A321neo és 47 A321XLR repülőgépre rendelkezett megrendeléssel.

A Wizz Air januárban megállapodást kötött az Airbusszal a következő években leszállítandó repülőgépek átadásának elhalasztásáról.

A megállapodás értelmében a 2028-as pénzügyi év végén a korábban tervezett 380 helyett csak 305 repülőgépe lesz a légitársaságnak, azaz ekkor 53 A321neóval és 22 A321XLR-rel lesz kevesebb a korábban szerződésben rögzített átadási ütemtervhez képest.

A 2030-as pénzügyi év végére némileg zárul majd az olló a korábban tervezett és a mostani megállapodásban rögzített átadási ütem között, ekkor 451 helyett 424 gép repülne a cég flottájában. A Wizz Air 5-6 éven belül szinte kizárólag csak A321neo és A321XLR repülőgépeket fog üzemeltetni.

A lépést a Flightglobal összefoglalója szerint a Pratt & Whitney hajtóműproblémákkal indokolta a légitársaság, ugyanis az eredeti átadási ütemterv és a leállításból visszatérő repülőgépek hullámvasút-szerű, nehezen tartható növekedési pályára állították volna a céget. Az új átadási ütemezéssel a stratégiailag megcélzott, évi 15-20 százalék közötti növekedés várható a cégnél.