A brazil repülőgépgyártó immár harmadik alkalommal halasztotta el az E2-család legkisebb tagjának fejlesztését, amely így leghamarabb 2029-ben folytatódhat.
Az Embraer sikertípusa, a regionális E175-ös utódjának szánt E175-E2 2019 decemberében hajtotta végre szűzrepülését. A forgalomba állítás céldátuma eredetileg 2021 volt, ám a gyártó immár harmadik alkalommal (először 2020-ban, majd 2021-ben) befagyasztotta a projekt folytatását, ezúttal további négy évre.
A mostani döntés szerint a program 2029-ben folytatódhat, ha megfelelőek a piaci feltételek, a forgalomba állításra nem adott meg újabb céldátumot a gyártó.
Míg a korábbi halasztásokban a világjárvány hatásai is szerepet játszottak, az újabb halasztás a fő célpiacon, a nagy amerikai légitársaságok (American, Delta, United) ráhordó légitársaságainál a szakszervezetekkel érvényben lévő megállapodás miatt történt.
Ez a korlátozó intézkedés legfeljebb 76 ülőhelyes és 39 tonna maximális felszállótömegű sugárhajtású repülőgépek üzemeltetését engedi az alacsonyabb bérszintekkel dolgozó regionális légitársaságoknál.
A 44,8 tonna maximális felszállótömegű E175-E2 a második feltételt túllépi, így kevesebb férőhelyes fedélzeti kialakítással sem felel meg a klauzulának, így ha a megállapodás továbbra sem módosul, a legnagyobb potenciális vevők kiesnek.

Az E175-E2-es a gyári specifikációk szerint kétosztályos elrendezésben 80, egyosztályos székezéssel pedig maximum 90 utas szállítására képes, hatótávolsága teljes terheléssel 3800 kilométer. Az előző generációs E175-öshoz képest az új változatba eggyel több széksor szerelhető be.
Az E175-E2 elődjéhez képest 16 százalékkal kevesebb üzemanyagot használ, karbantartási költségei egy ülésre vetítve pedig 25 százalékkal alacsonyabbak, a takarékosabb, Pratt & Whitney PW1700G hajtóművek mellett az újratervezett szárnyaknak és aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhetően. Az új típuson fly-by-wire irányítást alkalmaznak, az első generációs E175-öshöz képest a fedélzeti rendszerek háromnegyede új.
Az Embraer új generációs típuscsaládjának alapváltozata, az E190-E2-es 2016 májusában emelkedett először a levegőbe, 2018 áprilisában állt forgalomba a norvég Wideroe flottájában. A legnagyobb variáns, az E195-E2-es 2017 márciusában repült először, és 2019 szeptemberében vette át az elsőt a brazil Azul.