Az indiai szövetségi kormányhoz fordult segítségért az Air India a pakisztáni légtér lezárása miatt elszenvedett veszteségének pénzügyi kompenzációja érdekében, a légitársaság eközben alternatív megoldásokkal csökkentené az európai technikai leszállások számát.

A légitársaság kalkulációja szerint éves szinten 50 milliárd rúpiát (590 millió dollár) veszít a pakisztáni légtér kényszerű elkerülése miatt, ennek kompenzálását kéri a kormánytól a légtérzár fennállásának idejére – írta a Reuters.

Mint megírtuk, a két ország között eszkalálódó konfliktus miatt Pakisztán 2025. április 24-én lezárta légterét minden indiai repülőgép előtt, ezért az Air India is kénytelen volt módosítani több, Európába és Észak-Amerikába közlekedő járatának útvonalát.

A szomszédos ország légterének kikerülése okozta többlet repülési idő miatt technikai leszállásokat is be kell iktatni Bécsben és Koppenhágában a Kanadába és az USA-ba közlekedő több járat esetében. A kerülő az üzemanyag-felhasználás mellett a személyzeti költségeket is növeli.

Fotó: AIRportal.hu

A légtérzár okozta üzemelési problémák részleges ellensúlyozására az indiai Polgári Légiközlekedési Főigazgatóság ideiglenesen engedélyezte, hogy a hosszú távú járatokon a pilóták munka- és pihenőidejét meghosszabbítsák. A Reuters által látott belső feljegyzés szerint a mentesség 2025 május közepéig érvényes. Ez átmeneti intézkedésnek tekinthető, amíg a szabályozó hatóság a kérdés megoldásán dolgozik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legfrissebb hírek szerint a légitársaság az indiai fővárosból Európába és Észak-Amerikába induló járatai esetén vizsgálja, hogy
a jelenlegi európai technikai megállók helyett inkább a nyugat indiai Mumbai repülőterén végrehajtott a közbenső leszállások során oldja meg az újratankolást és személyzetcserét.

Bár a kitiltás az Indi Go-t is érinti, a fapados légitársaságra gyakorolt hatása jóval kisebb, mivel nem repül Észak-Amerikába, és Európában is csak az isztambuli repülőtérre van járata. A légitársaság egyelőre személyzettel együtt bérelt gépekkel tervezi az európai terjeszkedést, de később a megrendelt szélestörzsű és nagy hatótávú keskenytörzsű gépeivel hosszútávú hálózata fejlesztését tervezi.

A múlt héten válaszintézkedésként India is kitiltotta légteréből a pakisztáni repülőgépeket.